Termelõi tapasztalatok a Caffini permetezõrõl

Agro Napló
A Szegána Kft. az ország több helyszínén tartott Caffini gyakorlati gépbemutatót. A körút Agárd-csiribpusztai állomásán bemutatásra került egy 2000 l-es Caffini Booster radiálventilátoros vontatott permetezõ is, mely a szezon elõtt került Varga Imre õstermelõ tulajdonába. A géppel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg velünk.








 

 

Hat éve foglalkozik szőlőtermesztéssel összesen 8 ha területen. A korábbi években a vegyszeres kezeléseket bérmûvelésben végeztette, azonban pályázati forrás igénybevételével szert tett erőgép mellé elhatározta, hogy saját permetezőgépet vásárol. A vásárlást megelőzően több szakemberrel is egyeztetett, kiállításokon érdeklődött, alaposan körüljárta a témát. A gép kiválasztásának egyik fő szempontja az volt, hogy minden évben gondok voltak a hagyományos axiálventilátoros gépek munkája során a lefedettséggel. Hosszas keresés után találta meg a számára ideális gépet és az országban elsőként döntött egy 2000 l-es Caffini Booster radiálventilátoros vontatott permetező mellett.

 


 

 

Az eddigi használat során meggyőződött róla, hogy ezzel a technológiával és kialakítással a levél fonákja alá is nagy mennyiségben jutnak a finomra porlasztott cseppek. A vegyszer elsodródására alig kell számítani, így a permetezés sokkal hatékonyabb, ráadásul a korábbi 5–600 l/ha mennyiségû bekevert folyadékmennyiség helyett most már csak 300–350 l/ha is elegendő. A kevesebb szükséges lémennyiségnek köszönhetően kevesebb töltésre van szükség, így a precíz munkával üzemanyagot, vegyszert, időt és természetesen pénzt lehet megtakarítani. A választott gép elektromos szelepekkel és szabályzó számítógéppel felszerelt, mely igencsak leegyszerûsíti és nagyban megkönnyíti a munkavégzést.

 


 

 



A korszerû technológia s a precízen kivitelezett gép az eddigi tapasztalat szerint igazolta azt a teóriát, hogy ugyan a gép vételára valamivel magasabb a hagyományos gépekénél, de a fenti szempontokat figyelembe véve az üzemeltetés gyors megtakarítást eredményez a használat során. Varga Imre összességében arra a megállapításra jutott, hogy számára sikerült megtalálni azt az eszközt, mellyel jó minőségben tud költségkímélő módon precíz, kényelmes munkát végezni.

 


 

 



A Caffini permetező bemutató filmjét megtekinthetik a www.agronaplo.hu/videok/42  oldalon.



Tolnai Péter

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!