A burgonya betakarítás feltételeinek megteremtése már a talaj előkészítésével, a vetőágy kialakításával, végül pedig gyommentesség biztosításával kezdődik. Az aprómorzsás talajszerkezet kialakítása teszi lehetővé a talaj könnyû rostálhatóságát, ezzel a gumósérülés mérséklését.
A betakarítást száreltávolítás előzi meg. Ezáltal növelhető a betakarítás sebessége és hatékonysága, javítható az ásószerkezet munkája, csökkenthető az eltömődési veszély és javítható a szétválasztás munkája. Vegyszeres szárkezeléssel kombinálva jelentősen csökkenthető a betakarító gép szárterhelése.
A száreltávolító gépek vízszintes tengelyû, lengőkéses rendszerûek (1. ábra), melyek mind a traktor elejére, mind hátuljára felszerelhetők. Az aprító kések a tengelyen spirál alakban helyezkednek el, hogy a teljes munkaszélességet lefedjék. A kések hossza igazodik a bakhátak profiljához, így a bakhátak közötti szárakat, gyomokat is felaprítják. Az aprító szerkezet mûvelési magasságát a bakhátak közötti barázdában járó mélységhatároló kerekekkel szabályozzák. Az aprítás célja, hogy 200 mm-nél hosszabb szárak ne maradjanak. Az aprítókések kerületi sebessége 60–65 m/s. A felaprított szár terelőlapokkal a bakhátak közé irányítható. A betakarító gép terhelésének csökkentése érdekében ma már kihordószerkezettel felszerelt száreltávolító gépeket is gyártanak. Ebben az esetben a szár a már betakarított területre juttatható. A kihordó szerkezet általában kaparólánc, mely átforduláskor biztonságosan üríti a szármaradványokat, és amelynek hossza állítható. A szárzúzó egy menetben is üzemeltethető a betakarító gépekkel, ekkor a száraprító mindenképpen a traktor elejére kerül. Rendrakó gépekkel egy menetben üzemeltetve a lerakott burgonyarendek közé juttatható a szármaradvány.
A szárzúzók általában 2 vagy 4 sor burgonya kezelésére alkalmas kivitelûek. 7–8 km/h haladási sebesség mellett a 4 soros gépek területteljesítménye eléri az 1,5–1,8 ha/h-t. Egyes típusai permetezőegységgel is felszerelhetők, így a vegyszeres kezelés és az aprítás egy menetben elvégezhető.
A betakarítás egy- és kétmenetes lehet. A két változat gépei sok vonatkozásban megegyeznek. A betakarító gépeken passzív és aktív ásószerkezeteket alkalmaznak. Fontos, hogy az ásószerkezetek a betakarítás során minél kevesebb földet mozgassanak meg. Ennek feltétele a bakhát célszerû kialakítása. Fontos, hogy a gumók közel az eredeti talajfelszínhez, egyenletes mélységben helyezkedjenek el és ne igényeljenek 50–60 mm-nél mélyebb ásást.
A passzív ásószerkezet többrészes sima ásóvas lehet (2. ábra), mely elsősorban köves talajon használható eredményesen. Korábban használtak két egymással szemben forgó aktív tárcsás ásószerkezetet, ezeket az utóbbi időben a többletköltség miatt nem alkalmazzák.
Az ásószerkezet pontos mélységtartását a bakháton járó profilhengerek biztosítják, amelyek talajnyomása kicsi, a bakhátat azonban kissé megroppantják, így a gumóelválasztást is megkönnyítik. Ma már általánosan alkalmazott megoldás az elektronikus nyomásérzékelés és szabályozás. A profilhengerek mellett járó sík tárcsák akadályozzák meg, hogy a gumók oldalra kihulljanak. Ezek a tárcsák egyben a gép keresztirányú stabilitását is biztosítják, ami elsősorban lejtős területen előnyös. A tábla végén a profilhengerek, a gumóveszteség csökkentése érdekében automatikusan záródnak az ásószerkezethez. A profilhengerek pontos vezetését soron-tartó automatika biztosítja, mely a bakhátak közötti térben mozog és a barázda fenekét, valamint a bakhát két oldalát érzékelve vezeti a gépet általában elektro-hidraulikus rendszerben. A gépek ágyásos burgonyatermesztés esetén széles, egytagú profilhengerrel is felszerelhetők.
Az ásószerkezet a szétválasztó szerkezetre mintegy 100 kg/m anyagáramot juttat, melyből 3–5% burgonyát kell veszteség és sérülésmentesen kiválasztani. A gép szétválasztó szerkezet kialakításánál az a cél, hogy a gépen belüli szállítási hossz, valamint a szétválasztó elemek csatlakozásánál a gumók esési magassága csökkenjen, a gumók puha felületen mozogjanak és puha felületre vagy burgonyára essenek. A szétválasztó szerkezet első eleme pálcás rostély, amely állítható szögû és megfelelő rázószerkezettel van ellátva. A láncok kialakításánál fontos szempont, hogy a gumók tartós visszagurulását megakadályozza, például eltolt pálcaelhelyezéssel, mert ez jelentős gumósérülés forrása lehet. A rostély szöge 20°-nál nem lehet meredekebb, mert a gömbölyû gumók visszagurulási veszélye a szög növelésével nő. A rostély szöge a traktor vezetőfülkéjéből állítható. A visszagurulás megakadályozása érdekében a rostély felett elhelyezett, azzal azonos irányban és azonos, vagy mérsékelten növelt sebességgel haladó láncokat alkalmazhatnak, amelyek a szármaradványok kiválasztásában is szerepet játszanak. A pálcák kétoldalt sima, vagy fogazott hevederekhez kapcsolódnak. A pálcák közötti szabad résméret 20–30 mm a betakarított termény felhasználási céljának megfelelően. A 10–15 mm átmérőjû acélpálcákat gyakran látják el gumi vagy mûanyag bevonattal, mely csökkenti a gumó sérülését, az áteső méretet, valamint a gumók visszagurulásának esélyét. Az acélpálcás rostélyokat 40–50 ha termény betakarítása után cserélni kell. Ezzel szemben a mûanyag, vagy gumi bevonattal készült rostélyokkal 150–250 ha termény is betakarítható.
A láncokat a szétválasztás fokozása érdekében ovális lánckerekekkel, vagy excentrikus felfüggesztésû görgőkkel támasztják alá. A fejlesztési irány a rázás frekvenciájának fokozása és az amplitúdó csökkentése, mert a gumók lánchoz ütközése növeli a gumók sérülésének esélyét. Az alátámasztó lánckerekeket és görgőket ma leggyakrabban hidromotorral hajtják és a lánc sebességét, valamint a rázás intenzitását a haladási sebességnek és az anyagáramnak megfelelően a traktor vezetőfülkéjéből fokozatmentesen lehet szabályozni. A láncsebességnek a jó szétválasztás érdekében a haladási sebesség 1,3–1,6-szorosának kell lenni. Túl nagy sebességnél az anyag a rostélyon gyorsan szétterül, és a gumók sérülhetnek. Általános szabály, hogy a rostély sebessége a 1,5 m/s sebességet nem haladhatja meg. Kíméletes szétválasztást eredményez a hullámosan vezetett rostély, melyen a gumók függőleges irányú mozgása ütközésmentes, a szétválasztás mégis eredményes. A hevedereket görgőpárok között vezetik és a görgőpárok sima és hullámos láncvezetésre egyaránt beállíthatók.
Az első rostélylánc után lehet a második elválasztó szerkezet is rostélylánc. Esetenként a két rostélylánc közé rögroppantót iktatnak be, mely 0,1–0,5 bar túlnyomásra fúvott, egymással szemben forgó gumihengerpár, ami a rögöket összeroppantja, de nem sérti a gumókat, ugyanakkor a szárelválasztásban is szerepe van. Ma egyre gyakrabban váltják fel a második rostélyláncot bordás és sima tisztító hengerpárokkal. Elhelyezkedésük lehet a haladási irányra merőleges és azzal megegyező. Mindkét henger anyaga gumi, vagy mûanyag. A hengerek egymással szembe forognak, így a szármaradványokat és a gyomokat áthúzzák, és a talajra juttatják. A hengereket hidromotor hajtja, így visszafelé is forgathatók, ami az esetleg beszorult kövek eltávolítása miatt szükséges. A gumók áthaladási időtartama a hengerek hajlásszögének állításával, illetve a hengerek fölé elhelyezett, hajtott gumiujjas hengerekkel szabályozható. Köves és száraz kötöttebb talajon kedvezőbbek a bordáshenger-gumiujjas henger kombinációk. Kedvező munkát végeznek a gumiujjas szállítószalagok. Az ujjak sûrû osztása miatt a gumók az ujjak felületén mozognak, míg az apró kövek, szármaradványok az ujjak közé helyezkednek. A szögben álló szalagról a szabályos alakú burgonya legurul, míg a kevéssé gördülékeny rögöket, köveket, szármaradványokat a szalag magával viszi és átforduláskor üríti. Szétválasztási hatékonyságuk állítható szögû és lengéstartományú terelőlapokkal, vagy terelőkefékkel növelhető.
A szétválasztás hatékony módja a kézi válogatás. A válogatóasztalra általában serleges felhordóval emelik fel a burgonyát (3. ábra). A serlegek mûanyagból készülnek, sérülés esetén gyorsan cserélhetők és réselt kialakításuknál fogva tisztítást is végeznek. A serleges felhordó ferde gumiujjas szállítószalagra juttatja az anyagot, amelyről az a válogató asztalra jut. A válogatóasztal általában kis sebességgel haladó szállítószalag, vagy sûrû osztású rostély.
Az egymenetes betakarításnál a kiszedő-kocsirakó gépek a burgonyát kiássák, elválasztják az egyéb anyagoktól, majd a terményt a mellette vontatott szállító jármûbe, vagy a gép tartályába ürítik. Kisebb területek betakarításához egysoros betakarító gépet alkalmazhatnak. Gyûjtőtartályuk mérete 3–5 t. A gépeknél gyakran merül fel igény a kézi válogatásra. A gépeken általában 2–6 válogató személy számára van hely (4. ábra).
Nagyobb területek betakarításához jobban illeszthető a kétsoros betakarító gép. A gépeket oldalt járó kivitelben készítik, így az egyébként nagy teljesítményû erőgépek nyomtávolságát és kerékméretét nem kell összehangolni a burgonya sortávolságával. A gép soron tartását sorkövető automatika segíti. A tartály mérete kedvező esetben lehetővé teszi a táblaszélen történő áttöltést, és feleslegessé teszi a szállító jármû állandó jelenlétét és párhuzamos járatását. Lehetőség van arra is, hogy a szállító jármûre várakozás ideje alatt az ürítő szerkezet ellenkező oldali kihúzásával rendrakóként üzemeljen a gép. A két sor közé lerakott burgonyát a következő menetben a gép felszedi.
Nagyobb területen termesztett burgonya betakarítására gyakran alkalmaznak 4- soros kiszedőket, melyek általában önjáróak és az egyszemélyes kezelhetőséget valósítják meg. A 4-soros kiszedők eredményes alkalmazásához szigorúbb feltételeket kell megvalósítani, mely kisebb szártömeget, gyommentes bakhátat és 5% alatti kőhányadot jelent. A gépeket általában tartályos változatban gyártják 5–5,5 t-ás tartálymérettel. Területteljesítményük eléri az 1 ha/h-t. Az önjáró betakarító gépek kedvezőtlen talajviszonyok mellett különösen előnyösek. Munkaszélességük 750 mm sortáv esetén 4 sor, illetve két ágyás felszedéséhez alkalmas. Amennyiben vontatott kivitelûek, úgy általában hajtott kerékkel és oldalt járó üzemhez alkalmas vonószerkezettel készülnek.
A burgonya szállító jármûbe rakása kaparóelemes szállítószalaggal, vagy szállító- lánccal történik. Fontos, hogy a szállító szerkezet a gumókat sérülésmentesen mozgassa és juttassa a szállító jármûre, ezért az átrakó berendezés magassága állítható. A magasságot leggyakrabban érzékelő figyeli és az esési magasságot automatikusan állítja.
A kétmenetes betakarítás az elmúlt években erőteljesen fejlődött, ami számtalan előnyének köszönhető. Világosan tartható a héj és csökken a fertőzési veszély a héj száradása és a légzőnyílások záródása miatt. Csökken a gumósérülés a burgonya felmelegedése miatt. Kisebb a talajnyomás, hiszen a kerékszélesség korlátlanul növelhető. Nagyobb területteljesítmény érhető el. Mind a rövid, mind a hosszabb távú tárolási képesség javul.
Hátrány, hogy rög- és kőmentes talajt, gyommentes táblát és 200–250 mm-nél rövidebb szármaradványokat igényel. Nagyobb az időjárás függőség.
A rendrakóknak vannak egyszerûbb változatai, melyek a gumókat egy rostélyláncon szállítják hátra és egy eséscsökkentő gumilapon a földre terítik. Esetenként a lánc végén állítható oldalkinyúlású keresztszállító lánc kis esési magassággal rakja rendre a burgonyát. Ebben az esetben a kétsoros rendrakóval 4 sorról gyûjthető egy rendbe a burgonya. Ugyanez a mûvelet elvégezhető egy menetben egy 4-soros rendrakóval. A 2–4 soros rendrakók területteljesítménye eléri a 4–8 ha/h-t.
A burgonya rend felszedése általában egy-,
vagy kétsoros oldalazó rendszerû felszedővel történik, amelyek nagyméretû gyûjtőtartállyal vannak ellátva. A rendfelszedéshez a gép ásószerkezetét hajtott felszedő tengellyel váltják fel. A rendfelszedő gépeken általában kézi válogatás történik. Az osztott betakarítás munkaminősége lényegesen jobb az egymenetes betakarításhoz képest. A tapasztalatok szerint egy kétsoros rendrakóval és oldalazó felszedővel betakarított burgonya sérült gumói felét teszik ki az egymenetes betakarításhoz képest.
Csizmazia Zoltán
