A nélkülözhetetlen folyékony „alkatrész” - Figyeljünk a kenõolajok használatára

Agro Napló
A kenõolajok témaköre a gépüzemeltetés egyik legfontosabb területe, hiszen megfelelõ kenés nélkül nem mûködnek a motorok és a hajtómû-rendszerek sem.

A gépek mûködéséhez megfelelő kenőanyagokra, ezen belül is nagyrészt kenőolajokra van szükség. A petróleum, az állati zsírok és a növényi olajok kora régen lejárt, mert amióta J. Ellis amerikai orvos az 1860-as évek közepén a nyersolajból kifejlesztette az első „igazi” kenőolajat a gőzgépekhez, és J. D. Rockefeller megalapította a Standard Oil társaságot (1870), a fejlődés rohamossá vált. A géphasználók számára ma már egyre nagyobb nehézséget jelent eligazodni a számos gyártó különféle olajfajtája, -típusai között, és az olajokkal szemben támasztott sokféle igény, főleg az eltérő kenőképesség és hatástartam, a viszkozitás, továbbá a keverhetőség alapvető kenéstechnikai kérdéseiben.

A mai korszerû traktorok, betakarító gépek gépkönyvei három-négyféle kenőolaj használatát írják már elő a motorokhoz, a nyomatékátviteli hajtóegységekhez és a hidraulika rendszerekhez. Jelentősen megnö-vekedett ezen szerkezetekben a kenőolajok igénybevétele. A nagy hőterhelés, az illesztési pontosság és a megnövekedett fordulatszám miatt megnőttek a kenőolajokkal szembeni elvárások.

A kenőanyaggyártó cégek szoros figyelemmel kísérik a mezőgazdasági erő- és munkagépek fejlődését, és többen a gépgyártókkal szorosan együttmûködve fejlesztik termékeiket a megbízható üzemeltetés, az értékmegőrzés és a gépek hosszú élettartama érdekében. Ehhez nagyon sok követelményt kell kielégíteni mind a motorolajok, mind a hajtómû- és hidraulika olajok tekintetében.

A korszerû motorolajjal szembeni legfontosabb elvárások a következők:

    • súrlódás és a kopás csökkentése (kevesebb üzemanyagfogyasztást jelenthet),
    • hőigénybevétel és magas felületi terhelések elviselése,
    • korrózió elleni védelem (savak semlegesítése),
    • habzásgátlás, vízzel történő emulzió megakadályozása,
    • szennyezőanyagok lekötése és diszpergálása,
    • lerakódások meggátlása,
    • tömítésekkel szembeni semleges viselkedés,
    • kémiai stabilitás, hosszú élettartam,
    • könnyû, gyors indítás biztosítása,
    • a motoralkatrészek hûtésének elősegítése,
  • a motor hidraulikus elemeinek mûködtetése.

Ezeket a feladatokat az alapolajokhoz hozzáadott különféle adalékok biztosítják (pl.: viszkozitásnövelő, dermedéspont csökkentő, öregedésgátló stb.), ezáltal a motorolajok a kenőanyagrendszer legbonyolultabb tagjai. A más kenőanyagoknál szükséges 1-2 alapolajjal és a 3-5 féle adalékkal szemben általában 2-4 különböző alapolajat és sok esetben 10-12 féle speciális adalékot tartalmaznak, melyek mennyisége meghaladhatja a 20%-ot is. Egyedi receptek alapján ezek egymás hatékonyságát fokozzák. Az utólagos adalékolás már kockázatot jelent, mert felbomolhat a recept egyensúlya, így elmaradhat az ígért hatás.


A megfelelő motorolajat, mint a motor „vérét” a viszkozitási tulajdonságok és a teljesítményszint alapján kell kiválasztani.

Közismert, hogy az olajok különböző hőmérsékleten eltérő folyási tulajdonságokkal rendelkeznek. A viszkozitási index a folyási képesség változását jelenti a hőmérséklet függvényében.

A SAE (az Észak-amerikai Autómérnök Szövetsége) viszkozitási osztályokat határozott meg, amelyek egy- és többfokozatú csoportokra oszthatók, utóbbiak olyan kenőolajok, melyek több viszkozitás-osztályt fognak át. A motorolajok alkalmazhatóságát az 1. táblázat mutatja.

Ma ezeket használjuk leginkább. A számok nem jelentenek közvetlenül Celsius fokban mért hőmérsékletet, de minél kisebb a W (az angol winter szó kezdőbetûje) előtt álló szám, annál hidegebb időben, a téli időszakban, és ha minél nagyobb a W után álló szám, annál melegebb környezetben, forró nyáron használható az adott kenőolaj. Ennek alapján például a SAE 10W-40 jelölésnél a 10W a hidegoldali, a 40 a melegoldali viszkozitási tulajdonságokat jelenti, egy ilyen minőségû olaj –25 °C-tól a +35 °C-ig terjedő hőmérséklet tartományban használható.

A motorolajok másik nagyon lényeges jellemzője a teljesítményszint, ami meghatározza az adalékolásból adódó motorikus tulajdonságokat, a motorolaj teljesítőképességét. Leegyszerûsítve azt mondhatjuk, hogy a teljesítményszint a motor tisztaságával áll összefüggésben. Ha a motor a motorolajat mechanikailag, kémiailag és termikusan nagymértékben igénybe veszi, hamarabb történik lerakódás, kokszosodás, kopás a motoralkatrészeken. A megfelelő motortisztaság és élettartam csak magasabb teljesítményszintû motorolajjal érhető el. A teljesítményszintek a motorikus igénybevételt legjobban modellező motorfékpadi vizsgálatokon és a motorolaj fizikai-kémiai jellemzőit is meghatározó laboratóriumi méréseken alapulnak.

Minden teljesítményszintben állítanak elő bármelyik viszkozitási fokozatba tartozó motorolajat.

Mivel a világ mezőgazdasági erőgép gyártását három amerikai érdekeltségû konszern (CNH, JD és AGCO) határozza meg, ezért a teljesítményszintre vonatkozó szabványok közül az amerikai API (American Petroleum Institute) rendszert vehetjük figyelembe, amely a nagyteljesítményû dízelmotorokhoz való motorolajokat öt szintbe sorolja (2. táblázat).


A jelölésben a C után álló betû abc-sorrendben a növekvő teljesítményszinteket jelöli. Emellett ismeretes még több nemzetközi minőségjelölés, többek között az Európában 1995-ben bevezetett ACEA (az európai jármûgyártók szövetsége) új motorolaj minősítési rendszer, amelyben a nehéz haszonjármû dízelmotorokhoz az „E” osztály az E2-E3-E4-E5 kategóriákba sorolja a motorolajokat. A szintén amerikai MIL–L (katonai) szabványok inkább az amerikai motorok igényeit tartják szem előtt.

Fontos lehet ismerni az egyes jármû-, illetve motorgyártók saját gyártómûvi minősítési rendszerét, mert ezek veszik figyelembe legfőképp a saját igényeiket (pl.: MERCEDES-BENZ, FORD/NEW HOLLAND, CATERPILLAR/ALLISON, GM, JOHN DEERE, MASSEY FERGUSON, MAN).

A hajtómûolajoknak alkalmasaknak kell lenniük a fogaskerékhajtások, a nedves tengelykapcsolók és az erőátviteli rendszerben előforduló egyéb gépelemek intenzív kenésére. A hajtómûolajokkal szemben támasztott általános követelmények között szerepel szintén a kopás- és súrlódáscsökkentés, a teherviselés, a keletkező hő elvezetése, a korrózió megakadályozása, valamint a zaj és a vibráció tompítása. A hajtómûolajok kiválasztásánál szintén a viszkozitás szerinti besorolás és a teljesítményszint ad útbaigazítást.

A viszkozitás szerinti osztályozás alapját a SAE J 306 szabvány képezi (3. táblázat), a viszkozitási tulajdonságok jelölése formailag a motorolajokéval megegyezik, pl.: SAE 80W, SAE 85W-140.


A motorolajok és a hajtómûolajok viszkozitásának összehasonlítását a 4. táblázat tartalmazza.


A teljesítményszint szerinti felosztást ugyancsak az API határozza meg (5. táblázat). Ezek mellett szintén nagyon fontosak a gyártói előírások (lásd az előbbi gyártók felsorolását, amely kiegészül a ZF-el).


A korszerû traktorok esetében merült fel először az az igény, hogy különböző kenési rendszerekbe lehetőség szerint azonos típusú kenőanyag kerüljön, így egyre gyakrabban találkozunk az ilyen többfunkciós olajokra vonatkozó előírásokkal. Ezek az univerzális traktorolajok a motor és a hajtómû rendszer kenésére, valamint a hidraulikus berendezések munkafolyadékaként egyaránt alkalmazhatók. Ezek képezik a STOU (Super Tractor Oil Universal) típusú kenőolajok csoportját. A csak hajtómû- és hidraulikaolajként használható univerzális olajok az UTTO (Universal Tractor Transmission Oil) csoportba tartoznak. Mivel az egyre szigorodó emissziós normákat csak a speciális motorolajok elégítik ki, ezért utóbbinak van nagyobb jelentősége a mezőgazdasági gépeknél. Ezekre az olajokra nem készült nemzetközi osztályozási rendszer, a mûszaki követelményeket a gépgyártók saját gépeikhez egyedileg írták elő. A legfontosabbak és legismertebbek a Ford/New Holland, a Case-IH, a John Deere és a Massey Ferguson specifikációi.

A hidraulikus berendezések munkafolyadékainak (a hidraulikaolajnak) a teljesítményátvitel mellett szintén lényeges funkciói többek között a kopáscsökkentés, a korrózióvédelem, a hûtés. A leggyakrabban használt hidraulikaolajok az ISO szerinti szabványnak megfelelő 32, 46 és 68 viszkozitási fokozatba tartoznak. A teljesítményszint osztályozására szintén ISO szabvány használatos, a leggyakrabban alkalmazott ásványolaj bázisú hidraulikaolajok az ISO HL, az egész évben ajánlhatóak pedig az ISO HV teljesítményszintnek felelnek meg.

A fenti áttekintésből is látható, hogy csak a specialisták képesek kiigazodni a viszkozitás, a teljesítményszint és az egyéb jellemzők útvesztőjében, és aki nem figyel kellően ezekre a kérdésekre, az a nem megfelelő olajválasztással komoly károkat okozhat gépeinek. Ennek elkerülése érdekében bízzunk a gépgyártók választásában, és érdemes az általuk előírt olajtípusokat használni a karbantartásk, szervizszemlék és az esetleges javítások során, a jótállási és a szavatossági időszakban mindenképpen. A korszerû traktorok, kombájnok és önjáró munkagépek ugyanis ma már -speciális kenőolajokat igényelnek, amelyeket az igényes gyártók kifejezetten saját gyártmányaikra fejlesztettek ki, s ezek a know-how termékek a teljesítmények maximális kihasználására, a mindenkor megfelelő kenésállapot fenntartására, az optimális fékhatás és a zajcsökkentés elérésére, valamint a hideg környezetben történő tartós alkalmazhatóságra készültek a gépek hosszú élettartama érdekében. Ha mégis úgy dönt valaki, hogy a gépgyártói ajánlások helyett – a viszkozitásra és a teljesítményszintre vonatkozó nemzetközi specifikációknak megfelelő – egyéb kenőolajokat alkalmazza, annak azzal a kockázattal kell szembe néznie, hogy túlfogyasztás, vagy kenési elégtelenségből adódó meghibásodás reklamációját elutasíthatják.

A kenőolajat a gyári előírásoknak megfelelően idővel cserélni kell. Az olajcserét üzemmeleg motornál, a leállást követő fél órán belül végezzük el. Több leeresztőnyílás esetén mindenhonnan le kell ereszteni a fáradtolajat, és időt kell hagyni, hogy teljesen kicsurogjon. Mosóolaj használata már nem szükséges. A gyár által előírt friss olajat csak tiszta vagy az eredeti kannából (kis hordóból), vagy tiszta edényből, az előírt mennyiségben és ütemben kell betölteni az olajfeltöltő nyíláson. Az olajcserékkel egyidőben az olajszûrők cseréjét is mindig végezzük el.

A cikk szerzője: Antos Gábor

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?