2024. december 20. péntek Teofil

HORSCH-innovációk a modern mezõgazdaság számára

Agro Napló
Hogyan növelhetjük a termelékenységet a szántóföldi talajmûvelésben úgy, hogy a technikai költségeket csökkentjük és a hozamot növeljük?

A megoldást a HORSCH cég kínálja, amely széles gépválasztékával minden problémára olyan megoldásokat ajánl, melyek révén optimális körülmények között kitûnő, de még mostoha feltételek mellett is jó minőségû munka érhető el. Ennek a célnak a konzekvens követésével válhatott a német HORSCH az elmúlt 20 év alatt az egyik vezető mezőgépgyártó vállalattá. Valamennyi saját fejlesztés mögött az üzemi tapasztalok és az innovatív ötletek állnak. A széles termékválasztékból most két gépet, a HORSCH Tiger szántóföldi mélykultivátort, és a HORSCH Pronto vetőgépet emeljük ki.

A HORSCH Tiger szántóföldi mélykultivátor – ellentétben az ekével – a nagy mennyiségû szármaradványt nem szőnyegszerûen fordítja le a barázda aljára, hanem egyrészt egyenletesen bekeveri a mûvelt rétegbe, felgyorsítva ezzel egyrészt a szalma lebomlását, másrészt pedig – az így kialakult „mulcs” révén – védi a talajt az erózióval és a kiszáradással szemben. A Tiger nemcsak mint az ekét helyettesítő eszköz használható 15–35 cm munkamélységben, hanem a felcsavarozható szárnyaskapái révén akár sekély mélységû (5 cm) tarlóápolásra is kiválóan alkalmas. A kapák kis osztástávolsága (20 cm) lehetővé teszi a megmûvelt réteg teljes átdolgozását, melynek eredményeként nincs káros tömörítő hatás, a kapák nem kenik a talajt, mint pl. a tárcsánál, hanem felszaggatják azt. A négy gerendelyre fûzött kapasort egy tárcsasor követi, amely a talaj egyengetésére szolgál. Így még nagy mennyiségû szalma egyidejû bedolgozása esetén is egyrészt kitûnő vetőágy készíthető – még a jó magágykészítésre különösen igényes cukorrépa esetén is –, másrészt akár el is hagyható az őszi szántás.

A HORSCH Pronto duplatárcsás vetőgép mind ősszel, mind tavasszal alkalmas közvetlen szántás után mulcsba, vagy akár direkt módon tarlóba vetésre egyaránt. A kompakt felépítésû vetőgép mellső részére különböző mûvelő eszközök szerelhetők, amelyeknek mélységállítása hidraulikus úton végezhető. A vetési mélység pontos betartását a lengéscsillapítóval felszerelt nyomógörgők által vezetett TurboDisc csoroszlyák biztosítják, amelyek képesek 10–20 km/h sebességre, valamint fokozatmentesen állítható 15–80 kg közötti csoroszlyanyomás tartományban akár + 15 cm talajegyenlőtlenségek követésére is munkaminőségi szempontból pontos vetés mellett.
A gép nagy teljesítményét mind a csoroszlyanyomás, mind a vetési mélység és kivetendő magmennyiség egyszerû és gyors beállíthatósága, továbbá a nagy térfogatú vetőmagtartály, a táblavégi kisívû fordulás lehetősége és a csekély szervizigény egyaránt szolgálják.
A HORSCH Pronto az egymást követő mûveletek – talajmûvelés – visszatömörítés– vetés–hengerezés – sorrendje és minősége tekintetében különbözik a konkurens gépektől. A talajmûvelést és egyengetést követően a talajt egy gumikerekes keréksor tömöríti vissza, mintegy „utat építve” a vetőcsoroszlyák számára. E visszatömörített talajon a vetés sokkal egyenletesebb és nyugodtabb, ezért jellemző a Prontóra a kitûnő mélységtartás.
A pontos magadagolást – már a 3 m munkaszélességû gépeknél is – központilag egy számítógép, a DrillManager radar segítségével végzi, amely a beállított értékektől való bármely eltérést azonnal visszajelzi a gépkezelőnek.
A HORSCH-gépeket tehát a kompakt felépítés, az egyszerû kezelhetőség és nagy területteljesítmény jellemzi.

Mint a HORSCH-gépek importőre és kereskedemi képviselője, a Raiffeisen Agrárház Kft. szakképzett értékesítő csapata gyári támogatással kíván hozzájárulni a hazai gazdálkodók eredményességéhez és költségmegtakarításához. Egyedi igényeket és a gazdasági szerkezetet figyelembe véve segít
a beruházások finanszírozásában.

8000 Székesfehérvár, Takarodó út 2. Tel: 22/ 534-446
Ács Géza 30/4917-298,  Babka Balázs 30/9867-866, Csala Zoltán 30/4917-297,  Franz Ipfelkofer  30/4917-310,
Koch György 30/4917-292,  Stéger Andor 30/4917-299, 
Szabó Tamás:  30/2263-009, Szász Zoltán 30/9020-471

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megújult a Horsch Joker rövidtárcsa

Megújult a Horsch Joker rövidtárcsa

A csapból is a koronavírussal kapcsolatos mindenféle információja folyik. Mennyire agresszív, maradj otthon, mossál kezet, mi lesz most! Sokan a nagy...

Mivel, mit és hogyan

Mivel, mit és hogyan

A tavaszi munkálatok elindultak. A műtrágyázás az eső előtt nagy ütemben folyik, így a vetések hengerezése, gyomfésűzése is. A szántott földeket simít...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. december 20. 16:32