Az elmúlt uniós ciklusban Nógrád megye csaknem 65 milliárd forint uniós és nemzeti alapú támogatást kapott agrár- és vidékfejlesztési célok megvalósításához. Az összegen sokan osztoztak: önkormányzatok, egyesületek, vállalkozások és zömmel az agrárágazat szereplői. Ez utóbbiak számára a legjelentősebb bevételt, az éves szinten összességében 2,1–5 milliárd forintot, a gondozott föld mérete szerint, terület alapú támogatások címén utalták ki a tevékeny gazdáknak – ismerteti az általános helyzetet Mészáros László, a kirendeltségvezető.
A Kárpátok közelsége, a 300–600 méter magas domborzat ellenére a megye nagy területein az éves csapadékmennyiség inkább kevés, mint közepes. A csapadék mennyisége – mint számos térségünkben – meghatározza a mezőgazdasági termelés minőségét, a terméseredményeket. Megáll az esőfelhő a Börzsönyben – legalábbis így tartja erre a népi megfigyelés, mert tény, hogy a Cserhát borította területekre kevesebb jut az égi áldásból.
A nógrádi térség Magyarország egyik leginkább erdőkkel borított része. A Cserhát dombvidékeit, a Börzsöny keleti oldalát különböző fafajok díszítik, zömmel keménylombos fák, tölgy, cser, bükk, ám a legnagyobb területeket még Mária Terézia közreműködésének köszönhetően, az akác foglalja el.
A virágzó akác sokak számára nyújt megélhetést, kínál jövedelem-kiegészítést, a nógrádi emberek szívesen méhészkednek. Sok méhész maga dolgozza fel, csomagolja és értékesíti a mézet a helyi kis piacokon, vagy a fővárosban egyre népszerűbb termelői piacokon – meséli Mészáros László, a lokálpatrióta.
Itt az erdők 58 százaléka állami kezelésű. A legnagyobb erdőterülettel bíró Ipoly Erdő Zrt. területei átnyúlnak Pest megyébe is. A megyében működik több erdőtársulás, de számos magánerdő tulajdonost is jegyeznek. Az erdőkben gazdag területen élő jelentős vadállomány vonzza a külföldi és a hazai vadászokat, a vadgazdálkodás hozzájárul az idegenforgalom eredményeihez.
A szántóterület nagysága a megyében 80,5 ezer hektár.
A földek aranykorona értéke inkább gyenge, mint közepes, átlagosan 17,11. A művelt területek csaknem a fele rét és legelő – összesen 40 ezer hektár–, ennek oka, hogy a meredek domboldalak szántóföldi művelésre nem igazán alkalmasak.
Részben ezért is, a megye területére tradicionálisan a bokros bogyós gyümölcsök tájjellegből adódó gondozása és feldolgozása, valamint az étkezési és vetőburgonya termesztése volt jellemző. Egy alföldi térséggel szemben, a kissé magasabb csapadékmennyiség és a hűvösebb nyarak kifejezetten kedveznek az említett növénykultúrák számára, ezért a terület több vidékét a krumpli és az erdei gyümölcsök egyik fellegváraként tartották számon a múltban. Málnások, ribizli- és szederültetvények csíkozták a dombok oldalait, az ott élők figyeltek a vadon termő kökény-, som-, szeder-, áfonyaállományra is. Manapság jellemzően csak fekete és piros ribizli, illetve málna található a vidéken, a korábban jellemző, vadon és nemesített formában is megtermő piros gyümölcsök már nem színezik oly látványosan a domboldalakat – emlékszik vissza gyermekkorára László.
Különösen a júniusi visszafogott időjárás kedvez a burgonyának, így az étkezési és vetőgumó termesztése egyre népszerűbb. A megyében egykoron 1350 hektár területet ültettek be krumplival. Követve az országos negatív tendenciát, a burgonya egy időre elvesztette kedveltségét a termesztők körében, a vetőterület korábban 200 hektárra zsugorodott. Lassú felívelés mégis látható, hiszen mára nagyjából 500 hektár jut a korábban húzóágazati élelmiszernek. A siker annak a néhány gazdálkodónak köszönhető, akik megtartva a hagyományokat, ma is vetőgumót és étkezési burgonyát termesztenek.
A szántók legnagyobb részén a négy „fő növényt” termesztik: kalászosokat, kukoricát, repcét és napraforgót. Ritkán, de látható a földeken olajtök, amely keresett terméke a gyógyszer- és kozmetikaiparnak, illetve az élelmiszer-feldolgozóknak. Tavaly a növénytermesztők erős-közepes termést arattak, helyenként jót, a betakarított termények minősége azonban csak közepes volt. A szűnni nem akaró esőzések gátolták az őszi munkát a határban, többen a fagyokig sem végeztek a kukorica aratásával, ennek következtében tavaszra maradt a talajmunkák nagy része.
Míg az időjárás keleti és nyugati részekre osztja a megyét, hasonló különbség figyelhető meg a keleti és nyugati térségek között földrajzi, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy, a nyugati térségről előnyösebb képet lehet festeni, mint a keleti részekről. A kelet-nógrádi lakosság helyzete nehezebb, s a legtávolabbi területrészeken fekvő településeken leginkább magas a munkanélküliség aránya. Sem az ipar, sem a mezőgazdaság, sem a szolgáltatások nem kínálnak kiegyensúlyozott kereseti lehetőséget az itt élőknek. Az elmúlt évtizedekben a lakosság húsz százaléka vette a vándorbotot, főként a fiatalabb korosztályok költöztek el a közeli Budapestre, vagy a főváros külső térségeibe munkát keresni. Így itt is komoly probléma az elöregedés. A fiatalok hiánya főként a 200–300 lelkes falvakat hozza nehéz helyzetbe, többen külföldön kerestek állást. Az elvándorlás, az elöregedés folyamata kihat az otthon maradtak életére, mind több gazdaságban nincs kire hagyni a földek művelését, az állatok tartását. Aki családi hagyományokat ápolva mégis kitart a gazdálkodás mellett, annak számolnia kell a gyenge adottságokkal, gazdasági kihívásokkal. Az agrárágazatban érintett családok jelentős csoportja foglalkozik emberemlékezet óta a mezőgazdaság valamelyik területével, esetleg többel is. Esetenként apáról fiúra száll a gazdaság vezetése. Ahol már a fiatalabb generáció vette kézbe a gazdálkodás fonalát, ott viszonylag jól, esetenként magasan gépesített vállalkozást visznek. Sokat lendített a kis- és a közepes gazdaságok fejlesztésein az „állattartó telepek korszerűsítése” jogcím kereteiben elnyerhető támogatás. A kezdetektől máig többen sikerrel pályáztak, az első nyerteseknek már lejárt a kötelező fenntartási határidő, s láthatóan eredményesek vállalkozásaikban.
Tavaly összesen 38 „fiatal gazda” nyert támogatást, és továbbra is tapasztalható érdeklődés a frissen nyíló pályázatokra, támogatásokra – tájékoztat Mészáros László, az agrár szakember és érződik, ismeri a földet, ismeri a gazdákat.
Az önkormányzatok a településfejlesztési pályázatokon, falumegújító programokban indultak sikerrel.
Nógrád megyében mintegy 13 ezer a nyilvántartott gazdálkodók száma (cég, szervezet, természetes személy, egyéni vállalkozó). Főleg a „szervezeteknek” azonban nincs kötődésük a mezőgazdálkodáshoz, jellemzően agráripari vagy kereskedelmi tevékenységet végeznek. A legutóbbi összeíráskor 62 malom és sütőipari céget, 19 húsipari vállalkozást, 4 tejtermelő és felvásárló társaságot, 109 szőlőtermelő és borászatot, gyümölcsfeldolgozót, valamint 41 élelmiszertermelőt és élelmiszer-forgalmazó, -kereskedő vállalkozást jegyeztek fel. A nagyok kötődnek a feldolgozó-, kereskedő cégekhez, a húsvágóhidakhoz, az onnan kikerült termékeket feldolgozott áruként terítik a kiskereskedelmi rendszerben. Nógrád megyében a fő állatfaj a szarvasmarha. Nagy értékű a jellemzően családi vállalkozásban fenntartott juhászat is, a pásztorok leginkább húsmerinó fajtákat terelnek a legelőkre. Az idősebbek még számos tudósítást, hírt olvashattak, de leginkább csodájára járhattak a szécsényi és a borsosberényi tehenészetnek, mert a krónikák szerint, a holland szövetkezeti gazdák e két telep istállóiban tanulták ki a nagy létszámú tehenészet iskoláját. Híres volt a pásztói és a magyarnándori állami gazdaság is. A legnagyobb mai gazdaságok egyike az érsekvadkerti Agroméra Zrt.
A tejtermelő kisgazdaságok közül sajnos nagyon kevesen készítenek tejterméket, például sajtot, túrót, de a juhászok némelyike helyi érdekességként kínál gomolyát, juhtúrót.
Az állattartó gazdák, vállalkozások elsősorban az istállók modernizációjára, a férőhely bővítésére kaptak jelentős erőforrásokat, de jutott a támogatásokból állatjóléti fejlesztésekre, istállótechnikai korszerűsítésekre egyaránt. A traktorállomány csaknem 95 százaléka kicserélődött, megújult. A gazdálkodók nagy teljesítményű erőgépekkel, modern talajművelő eszközökkel, ekékkel, vetőmagágy előkészítőkkel, vetőgépekkel dolgoznak a földeken. A traktorteljesítmény zömmel meghaladja a 120 lóerőt, de kell is a teljesítmény egy 5-ös, váltva forgató eke használatához az egyébként rozsdabarna, agyagbemosódásos erdőtalajú dombok megmászásakor. Ilyen adottságok között kizárólagos a szántva forgatásos talajművelés, a szántás nélküli magágykészítésnek és az ahhoz kötődő technológiák sikeres alkalmazásának kicsi az esélye.
A nógrádi nedves termőhelyeket kedveli, pontosabban kedvelné a cukorrépa is. Míg működött a hatvani cukorgyár, többen is beillesztették a répát a vetésforgóba. Most bizonytalanok vagyunk, rálelnénk-e akár egyetlen hektárnyi területre. Ha épülne egy feldolgozó, vagy foglalkozna valaki a felvásárlás megszervezésével, a nógrádi parasztember elgondolkodna felette, termeljen-e cukorrépát. A gazda számára fontos a ráfordítás és a bevétel, döntése nagyrészt ezen múlik, mert a nógrádi ember szorgalma és a gazdálkodás szeretete közismert.
Nógrád jellegzetes ízei ott vannak országszerte a városok piacain, a nagyobb vásárokban, ahol különleges értéke van a helyi, házi készítésű élelmiszereknek, aszalt gyümölcsöknek, lekvárnak, szörpöknek és nem utolsó sorban a palóc pálinkáknak. A megyei gazdák ezeken a vásárokon, piaci napokon árulják saját készítésű termékeiket.
Kínálatuk jelentősen színesíti és szélesíti a turizmus, az idegenforgalom lehetőségeit, vonzerejét: a palóc ízek, pl. a gönc, haluska, lapcsánka, ganca sokakat levesznek a lábukról. De nemcsak az ízek miatt látogatnak az érdeklődők a megye városaiba, falvaiba és dombos tájaira, sokan keresik fel a különféle falusi rendezvényeket, a gazdag állatvilággal bíró erdőségeket is. Az ide érkezők elhelyezését számos vendégfogadó, modernizált kastélyszálló segíti. Méltán mutatják a vendégeknek a megye igen gazdag természeti, kulturális és épített örökségeit, amelyek népszerűsítésére, kiaknázására eddig is nagy gondot fordítottak az itt élők. Több természetvédelmi terület, tájvédelmi körzet (pl. Európa Diploma címet viselő Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület) található a térségben, népszerű látványosság a népi kultúrájáról, építészetéről ismert települések közül az UNESCO kulturális Világörökségben szereplő Hollókő-Ófalu, továbbá a vallási jelentőségű nemzeti kegyhely, Mátraverebély-Szentkút. Az idegenforgalom főleg a hazai turizmusra épül, ám a Cserhát tájait kedvelik a német, a holland és a szlovák turisták is. Az általuk kedvelt ajándékok körébe tartoznak a kézműves termékek, szőttesek, népviseleti ruhák, emléktárgyak, fonott és faragott használati eszközök, fazekas remekművek. A turizmus igényeinek kielégítése kedvezően hat az agrártermelők gazdálkodására is, hiszen a látogatók igénylik a kulináris különlegességeket, ínyencségeket, akár ajándék gyanánt, akár rögtön elfogyasztva – mondja kedvesen Mészáros László, akinek szavaiból kiérezhető, hogy szülőföldje e pålóc táj.
Bálint Tóth János
A cikk szerzője: Bálint Tóth János
