Az intézetünkben több évtizedes hagyományokkal bíró növénytermesztési kutatások hosszú távú – főként tartamkísérletekre alapozott – eredményei egyértelműen azt bizonyítják, hogy a növények tápelemfelvétele minden esetben szoros kapcsolatot mutat a talaj vízellátottságával, a vízkészletek megőrzésével, azok ésszerű hasznosításával. A tápanyagok mozgásának és növénybe jutásának megfelelő intenzitása kielégítő vízellátás nélkül elképzelhetetlen, azaz a növénytermesztési tér tápanyag- és vízgazdálkodási folyamatai elválaszthatatlanok egymástól. A termőföldön, a gazdaság tábláin végzett munkaműveletek, agrotechnikai beavatkozások időzítése, intenzitása és minősége hatással van a csapadék befogadására, tárolására, és felhasználhatóságára. A kedvező vízgazdálkodási feltételeket biztosító technológiai elemek elősegítik a talaj tápanyagainak jobb érvényesülését és fordítva, vagyis megfelelő adagú, harmonikus összetételű trágyákkal javul a növények vízhasznosítása is. 

A növények sorrendje, a vetésváltás jelentős és összetett hatást gyakorol a termesztés környezeti feltételeire. A különböző növényfajoknak eltérő a tápanyagigénye és felvevő képessége, más-más jellegű gyökérzónájuk mélysége, ami egyaránt kedvező hatású. Mindezek mérséklik a tápelemek egyoldalú felhasználását, kiürülését, segítik a talajok tápelem-szolgáltató képességének egyenletesebb fenntartását. A tenyészidőszakonként változó mélységű és intenzitású vízfelhasználás révén csökken a felszíni, vagy közbülső száraz rétegek kialakulásának lehetősége. Ez a kedvezőtlen jelenség, a felszín közeli, vagy mélyebb zónák kiszáradása az oldékonysági viszonyok romlásán keresztül még tápanyagban gazdag talajban is gátolhatja a növények tápanyagfelvételét. Ilyen helyzettel szembesültünk például N-trágyázási tartamkísérletünkben a nagy adagokkal kezelt parcellákon az aszályos 2012. évben. A tápelemekkel jól ellátott talajon fejlődő fiatal növények párologtatása és a talaj intenzív kiszáradása miatt a felső réteg felvehető víztartalma az ekkor még sekély gyökérzónánál nagyobb mélységig csökkent kritikus szintre.

A tartós vízhiány – légköri aszállyal párosulva – a felső sekély rétegben felhalmozódott nagy hatóanyagmennyiségek az itt kifejlődő gyökértömegben fokozták a növények fejlődését gátló aszály káros hatását.

A talajt tápanyagokban gazdagító növények, így például a pillangósok termesztése közvetlenül is befolyásolja az utónövény trágyaigényét és vízellátottságát. Több mint öt évtizedes vetésforgó kísérletünk eredménysora azt mutatja, hogy öntözetlen termesztési körülmények között a mélyen gyökeredző lucerna intenzív vízfelhasználása még a növényfaj N-gyűjtő képessége ellenére is nehezítheti a talajban felhalmozott N hozzáférhetőségét.

Szoros kapcsolat mutatható ki a növények állománysűrűsége és a trágyázás intenzitása között. A tápanyag-ellátottság és a növényszám kölcsönhatásainak vizsgálatára alkalmas, kukoricával végzett martonvásári kísérletek több évtizedes eredménysorai azt igazolják, hogy ha csökken a talajban az oldott, felvehető tápelemek mennyisége, akkor az indokolatlan túlsűrítés, a nagyobb tőszám nem ellensúlyozza az egy kukoricán termett szem kisebb mennyiségét. Ez éppen ellenkező hatást vált ki: nő a meddő tövek száma, amelyek vizet és tápanyagot elvonva a termő növényektől nehezen irtható gyomként viselkednek, azaz rontják a trágyázás hatékonyságát, a rendelkezésre álló vízkészlet hasznosulását. A többnyire egy táblán belül is változó optimális növényszám meghatározásához a tenyészidőn kívül talajba tárolt csapadék mennyiségének, a tábla domborzati viszonyainak (nedvesebb laposok, szárazabb dombtetők), a termeszteni kívánt fajták, hibridek képességeinek (szárazságtűrés, generatív jelleg, tőszám tolerancia) együttes mérlegelése mindenkor szükséges, de nem mindig elegendő feltétel.

A vízellátottság és a talaj felvehető tápanyagai közötti kölcsönhatás a vetésidő aspektusából is hangsúlyos lehet. Mindez leggyakrabban a tavaszi, nyár eleji időszak korai hőperiódusai, az ebből fakadó gyors talajszáradás esetén, az optimálisnál későbbi időpontban vetett növényállományokban nyilvánul meg markánsan. A tavaszi vetések startertrágyázása ilyen körülmények között, de az extremitás másik véglete esetén, a P-felvételt nehezítő nedves-hűvös talajban is segítheti a kezdeti fejlődést.

A talajok tápanyag-ellátottsága és nedvességi állapota valamint a termőréteg szervesanyag-tartalma közötti kapcsolatra napjainkban nem irányul jelentőségének, súlyának megfelelő figyelem. A talajba dolgozott melléktermések, a növényi szármaradványok szabadföldi vizsgálata Magyarországon a múlt évszázad második felében beállított kísérletek révén tette lehetővé igen gazdag adatbázis létrehozását. A kutatások akkortájt alapvetően a szerves anyagoknak a termés mennyiségére gyakorolt hatásának számszerűsítésére koncentráltak. A kísérletek nem minden esetben mutattak ki ilyen jellegű pozitív hatásokat, de jellemzően szélsőséges fizikai tulajdonságú laza homok-, illetve kötött agyagtalajokon és főként kedvezőtlen időjárási feltételek között (aszály, csapadékbőség) a szalma, a szár talajba juttatása a talajok kedvezőbbé váló vízháztartásának és a szerves anyagokból is feltáródó tápanyagoknak köszönhetően termésnövekedést eredményezett.

A búzának az intenzív növekedés idején legnagyobb a vízigénye, de fontos a virágzás és az érés időszaka is. Az öntözés lehetőségei korlátozottak, marad tehát három eszköz tudatos, összehangolt alkalmazása: (1) a vízmegőrző talajművelésé, (2) a harmonikus tápanyagellátásé és (3) a szárazságtűrő fajtáé. A növények produktivitása az elnyelt fényenergia mennyiségétől, így alapvetően a levélfelület nagyságától függ. A víz felszívását, az oldott tápanyagok levelekbe történő szállítását a párologtatás teszi lehetővé. A párologtatással a növény hőt is von el a szöveteiből, hűti is magát. Minél súlyosabb az aszály, annál inkább a gázcserenyílások (sztómák) uralják a vízforgalmat. Amikor a vízhiány a sztómák zárására kényszeríti a növényt, egyszerre csökken a gázcsere és a párologtatás. Ilyenkor a szövetek hőmérséklete kritikus mértékben emelkedhet. Csökken a levelek növekedése, élettartama, asszimilációs felülete. A sztómák záródásával a fotoszintézis intenzitása és hatékonysága egyaránt romlik.

Mivel a növények oldott ásványi tápanyagokból „építkeznek”, vízfogyasztásukat a trágyázás alapvetően befolyásolja. Szárazságban a tápanyaghiány aszályt fokozó tényező. A jól táplált (NPK) állományok, 30–50%-kal kevesebb vizet használnak fel egységnyi száraztömeg-gyarapodáshoz. Amikor a talajoldatban kevés a tápanyag, a növény rossz hatékonysággal párologtat, vízpazarlóvá válik. A fejlett, jól bokrosodott állomány kevesebb vizet pazarol, mint a ritka, vagy a fejletlen egyedekből álló túlsűrített, a nagyobb relatív páratartalom, alacsonyabb állományhőmérséklet (mikroklíma) miatt. A kálium (K) és foszfor (P) serkenti a gyökérnövekedést, ezáltal segíti a vízpótlást, ugyanakkor a N elsősorban a leveles hajtások fejlődését fokozza (juvenilizál), növelve ezzel a párologtató felületet. A N-trágyázás az időzítéstől függően befolyásolhatja a növények aszálytűrését. Száraz klimatikus viszonyok mellett kiemelkedő jelentősége van a N-trágyák őszi-tavaszi megosztásának. A nitrogén kizárólag tavaszi fejtrágyaként történő alkalmazása kockázatos. Hiányos vízellátás, illetve részleges talajba mosódás esetén csökken a nitrogén „tápforrás-hatékonysága”, ugyanakkor előtérbe kerül a fiatal szerveket (hajtás és levél) serkentő (juvenilizáló) hatása. A bokrosodás és levélfelület növekedését, a kutikula vékonyodását, a szövetek lazulását (perisztómás transpiráció!) serkentő tavaszi N-fejtrágya „becsaphatja” a növényeket – ha nem érkezik csapadék – ronthatja aszálytűrésüket.

A nemesítők évszázadok óta a szem/szalma arány javításán dolgoznak. A források (bokrosodás, levélfelület) és a gyűjtőhelyek (kalász/növény, szem/kalász, ezerszemtömeg) egységes energetikai rendszert képeznek. Az alkalmazkodás mindig energia-átcsoportosítást feltételez. A gyökérzet növelése éppúgy a szemterméstől vonja el az asszimilátákat, mint a nagy energiaigényű viasztermelés. Márpedig, ha a párologtatás gátolt, vastagabb kutikulára és hőszigetelő viaszrétegre van szükség a „hűtéshez”, másként az enzimek károsodnak. A fajták szárazságtűrése és tápanyag-reakciója szorosan összefügg. Fajtáink között a mérsékelt tápanyagigényű, extenzív típusok mellett a korai, minőségi búzák és a hosszabb tenyészidejű, produktív stressztűrők egyaránt megtalálhatóak. A komplex (NPK) trágyázás és N szakszerű időzítése meghatározó szerepet játszik az aszálytűrés megalapozásában.

A terméskorlátozó tényezők egy részét mi alakítjuk. Ide tartoznak a biológiai (fajta megválasztása) és az agrotechnikai tényezők, mint a vetésváltás, talajművelés, tápanyag-gazdálkodás, növényvédelem, öntözés. Az agroökológiai adottságok között a termőtalaj minőségét csak bizonyos keretek között módosíthatjuk – sajnos a talajműveléssel, műtrágyázással javarészt kedvezőtlen irányba –, míg a klimatikus tényezők hatásait a szántóföldi növénytermesztésben csak az öntözéssel tudjuk számottevően befolyásolni, a védett termesztésnek (üvegház, fóliaház, vándorsátor, jégháló) a kertészeti kultúrákban van csak jelentősége.

A korábbiakon túl a különböző tényezők egymással is interakcióban vannak, az agrotechnikai tényezők és a vízgazdálkodás összefüggései jól ismertek.

A vízgazdálkodás tárgyalásakor az első eszközünk tehát az öntözés, aminek a nagyobb arányú elterjedése a mi klimatikus adottságainkat tekintve indokolt lenne. Abban az esetben, ha nincs lehetőség öntözésre, hozzá kell nyúlnunk az agrotechnika egyéb elemeihez. Ilyen a vetésváltás, talajművelés, tápanyag-gazdálkodás. A nem megfelelően megválasztott talajműveléssel a talajszerkezet leromlását, és a talaj kiszáradását okozhatjuk, míg a csökkentett menetszám, vagy a talaj szármaradvány-fedettsége ezek ellen hat. Az elővetemény hatása a talajmunkák elvégzése, a szármaradvány-gazdálkodás és a tápanyag-gazdálkodás szempontjából is értékelhető. A tápanyag-gazdálkodás szerepére rátérve ki kell emelni az alaptrágyázás, ezen belül is az ekkor kijuttatott kálium szerepét, amit sem a vetéskor kiadott, sem a később, lombtrágyaként kijuttatott kálium nem tud helyettesíteni. A talajvizsgálatra alapozott káliumtrágyázás növeli az aszállyal szembeni toleranciát, és javul a növény vízhasznosítása is. Azt sem kell elfelejteni, hogy egy bizonyos tápelem pótlása önmagában sosem lesz hatékony, sőt a harmonikus tápelemellátás nélkül felesleges pénzkidobás (Liebig-féle minimum törvény). Ezért a makroelemek és az adott szántóföldi kultúra valamint a talaj tulajdonságainak figyelembe vételével a mezo- és mikroelemek pótlásáról is gondoskodni kell.

A hazai növénytermesztési gyakorlatban egyre nagyobb szerepet kapnak a biostimulátorok is. Ezek az anyagok nem műtrágyaként és nem növényvédő szerként funkcionálnak, elsősorban a növény hormonháztartásába, metabolizmusába és a növényfiziológiába avatkoznak be, növelve például az abiotikus stresszel szembeni toleranciát. A biostimulátorok azonban, csakúgy, mint minden termesztési tényező, nem tudják helyettesíteni a többi, korábban is említett eszközt, hanem azok optimális szintje mellett, kiegészítve azokat tudnak jól működni.

Az idei év tavasza ellentmondásosan alakult. Az ország egyes részein belvíz, más részein a szárazság okozott problémát. Voltak olyan térségek, ahol március elejétől május elejéig nem hullott csapadék, mely a talaj nedvességtartalmának jelentős csökkenését okozta, különösen a későn elmunkált szántásokban.

A talaj nedvességtartalma fontos tápanyagfelvételt szabályozó tényező. Ha kevés a nedvesség a talajban, vagy túl sok és ezért a talaj hideg, akkor a víz nehezen mozog, így az oldott formában jelen lévő ionok (tápelemek) sem jutnak el megfelelő mennyiségben, illetve időben a gyökér felszívási zónájához. Sőt a nedvességtartalmát folyamatosan vesztő talajban mérséklődik a gyökerek növekedése, azok nem jutnak el a vizet és tápanyagot is tartalmazó mélyebb rétegekbe, így csökken a tápanyag- és vízfelvétel, a gyökerek előbb-utóbb kimerítik az adott talajréteg tápanyagraktárait. Ennek eredményeképp csökken a szervesanyag-termelés, így a hozam is.

A modern, tudományosan megalapozott és a gyakorlatban kipróbált szaktanácsadási rendszerek a harmonikus növénytáplálásra teszik a hangsúlyt. Az elmúlt évek rámutattak arra, hogy a száraz évek számának növekedésével növényeinknek takarékosabban kell bánni a talajban levő vízzel. Ha a talajoldat tápelemkoncentrációja alacsony, több vizet kell felvenniük és elpárologtatni a megfelelő tápelemmennyiség felvételéhez. A víz előbb fogy el a talajból, és ha nem érkezik időben csapadék, a növények alsó levelei idejekorán sárgulnak, elszáradnak, ami termésveszteséghez vezet. A jól táplált növények ráadásul gyorsabban növekednek, talajborításukkal csökkenthetik az evaporáció mértékét is, ami ismét vízmegtakarítást eredményezhet.

Szántóföldi és kertészeti kultúráink aszályos időszakban hatékonyan táplálhatók levéltrágyákkal, csökkentve ezzel az aszálystressz okozta víz- és tápanyaghiányt. Növényeink homeosztázisa nitrogén és növénytől függően mikroelemek kijuttatásával később borul fel, amivel időt nyerhetünk akár a következő csapadék megérkezéséig.

A tápelemek közül a foszfor az, melynek felvétele a leglátványosabban csökken a száradó talajokban. Ennek egyik oka az, hogy a foszfor nagyobb mennyiségben a talaj felső rétegében található meg, mely réteg aszályosabb időszakban a leghamarabb szárad ki. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a növények foszfortartalma normális vízellátás mellett jóval nagyobb, mint szárazabb időszakokban. Ezért javasolt szántóföldi és kertészeti kultúrák nagy részénél az őszi NPK alaptrágyázással a foszfor és kálium tápelemek kijuttatása. A megfelelő mennyiségben kijuttatott kálium a növények vízháztartásának szabályozásán át csökkenti a párologtatás intenzitását, ugyanakkor növeli a gyökerek vízfelvevő képességét. Fontos, hogy a műtrágyák vízoldékony formában tartalmazzák a kijuttatott tápelemeket, a talajba kerülve még alacsony nedvességtartalom mellett is gyorsan oldódjanak.

A szilárd készítményekkel szemben a folyékony talajtrágyák használata perspektivikus, hiszen oldódásukhoz nincs szükség plusz nedvességre. A nitrogéntáplálásban így lehetőségünk van folyékony készítmények használatára is, például a Nitrosol 30% N (ammónium-nitrát és karbamid 1:1 arányú gyári meleg eljárással készített valódi vizes oldata). A szilárd készítményekkel szemben nagy előnye, hogy nem kell plusz nedvesség az oldódáshoz. Fejtrágyázás esetén kevés bemosó csapadék esetén jobb hatékonysággal rendelkezik, mint a szilárd formulák, amely a száraz vagy aszályos évjáratokban nagyon sokat számíthat.

Ma egyre gyakrabban használunk mikrogranulált vagy kompaktált starter műtrágyákat. Ezek a készítmények szilárd és folyékony formában is rendelkezésre állnak, jobb gyökeresedést és a kezdeti gyors fejlődési erélyt biztosítva kultúráinknak.

Saját kísérleti tapasztalataink rámutattak arra, hogy:

• közepes és gyenge tápanyag-ellátottságú talajokon semmiképpen ne hagyjuk el az őszi PK alapműtrágyázást!
• A növényvédelmi munkákkal egy időben elvégzett nitrogén- (esetleg NPK) és mikroelem lombtrágyázás – akár több alkalommal – hatékony és olcsó eszköze a termésbiztonságnak, különösen aszályos évjáratokban.
• A startertrágyázott kultúrákban a gyökértömeg nagyobb, mélyebbre hatol a talajban, ezért ezeknek a növényeknek az aszálytűrésük, toleranciájuk sokkal jobb!

A 2012-es kifejezetten aszályos évben az ország több pontjában található nagyüzemi kísérleteink igazolták a fent is felsoroltakat, azaz, hogy a foszforral és káliummal megfelelően ellátott kultúrák nagyobb, jobb termést hoznak még akkor is, ha a termesztési körülmények valamely aspektusa (pl. vízkészlet) messze áll az optimális tartománytól.

Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évre, időjárási szélsőségek sorát tapasztalhattuk meg. Aszályos és rendkívül csapadékos évek váltakoztak, az átlagosnak mondható év volt a legkevesebb. A vízhiányos időszakok gyakorisága egyre inkább növekszik, ezért a növénytermesztési technológiák elsődleges céljának a víz megőrzésére, illetve a hatékonyabb vízfelhasználásra kell törekedni. A megfelelő, a növény mindenkori igényét kielégítő harmonikus NPK tápanyag-utánpótlás a növény általános stressztűrő képességét is javítja. A különböző makro-, mezo- és mikroelemek pótlása mellett azonban arra is figyelmet kell, hogy fordítsunk, hogy milyen formában juttatjuk ki az egyes hatóanyagokat.

Szárazság és vízhiány esetén a gazdák hajlamosak a folyékony műtrágyáktól nagyobb hatékonyságot várni. De vajon megalapozott-e ez a feltételezés? Németország egy szárazabb régiójában, többéves kísérletekben különböző szilárd és folyékony nitrogén műtrágyáknak az őszi búza termésére és minőségére gyakorolt hatását vizsgálták. A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a csak szilárd nitrogént (MAS-t) kapott parcellákon a növényállomány nitrogénellátottsága kedvezőbb volt, mint az ugyanolyan hatóanyagmennyiséget tartalmazó folyékony műtrágya esetén. A szignifikáns különbséget kimutatta az N-Tester® készülék is, illetve laboratóriumi levélanalízis vizsgálatok is alátámasztották. A szárbaindulást követően végzett mérések során az N-tester® a szilárd műtrágyát kapott parcelláknál 30 kg/ha nitrogén hatóanyagot javasolt, míg a csak folyékony műtrágyát kapott parcellák esetében 70–80 kg/ha-os nitrogénhiány volt mérhető.

A kedvezőbb ellátottság nemcsak a klorofilltartalomban, hanem a bokrosodás mértékében, és a szárbaindulást követően a hajtások fejlődésében is megmutatkozott. A folyékony műtrágyával kezelt parcellák állománysűrűsége alacsonyabb volt, melyet később a kalászonkénti szemszám enyhe növekedése sem tudott ellensúlyozni, így a termés mennyisége is kevesebb lett.

Szárazság esetén a különböző nitrogén műtrágyák eltérő gázalakú hatóanyag-veszteségével is számolni kell, melynek mértéke a csapadékmentes napok számának növekedésével egyenesen arányos. A karbamid típusú műtrágyák 13–15%, vagy ezt meghaladó nitrogén hatóanyag-veszteséget is szenvedhetnek, mivel ezt a fejtrágyázás során bedolgozni nem lehet, a hatóanyag egy része ammónia formájában a levegőben elillan, így az a növény által hasznosulni nem tud.

A műtrágyaformák helyes megválasztásán túlmenően a megfelelő időpontban való kijuttatással is növelhető az eredményesség. Szárazság esetén, ha fennáll a túl gyors érés veszélye, a kalászhányás végén vagy virágzás idején végzett fejtrágyázás terméskiesést is okozhat. A megkésett trágyázás a vegetatív növekedést stimulálja, az érési és raktározási folyamatokat pedig késlelteti, így ahelyett, hogy a szemtermésbe épült volna be, a nitrogén egy része a szalmában marad. A búza – optimális esetben – szárbaindulásig hektáronként összesen 60 kg, két szárcsomós állapotig 85 kg, a zászlóslevél megjelenéséig 165 kg nitrogén hatóanyagot vesz fel a talajból. Maximális termésre akkor számíthatunk, ha a bokrosodás és szárbaindulás között nincs feleslegben nitrogén, ezt követően pedig nem szenved hiányban a növényállományunk és a szárazság miatti gyors érés esetén a kielégítő nitrogénellátottság a kalászoláskor, majd ezt követően is biztosított.

Átlagos, vagy kedvezőbb éveket követően sem szabad, hogy csak a közvetlenül megelőző évek tapasztalatát vegyük alapul. A tápanyagellátás esetén ne csak a hatóanyagot, hanem annak kijuttatási formáját (szilárd, vagy folyékony), illetve a kijuttatás időpontját is a növények igényének megfelelően kell megválasztani, ezáltal a kedvezőtlen, a növény számára stresszes időszak megfelelő átvészelését is biztosítjuk, minimálisra csökkentve a terméskiesés mértékét.

(fordította: Makra Máté)

A klímaváltozások meglehetősen nagy kockázatot jelentenek a növénytermesztőknek, nagy kérdés, hogy az abból adódó veszteségeket tudják-e ellensúlyozni, ki tudják-e gazdálkodni, esetleg találnak-e ellenszerét a felmelegedésnek, a rendszeresen jelentkező nyári légköri aszálynak.

Az extrém időjárásnak egyik legkritikusabb tényezője a víz. Szárazság esetén nagy a terméskiesés veszélye, ami ellen a termőhelyi viszonyokhoz alkalmas növénykultúra megválasztásával, megfelelő termesztési technológia alkalmazásával, és ahogy a német kísérletek mutatják, káliumtrágyázással lehet védekezni.

A klímaváltozás kapcsán, a száraz időszakokban, a növények tápanyag- és vízellátását jobban össze kell hangolni. A gazdák számára nehéz feladat a termesztett növénykultúrák tenyészidő folyamán történő optimális szintű vízellátása, továbbá a hosszabb száraz periódusok esetén a rendelkezésre álló vízmennyiség lehető leggazdaságosabb hasznosítása. Cél: a hasznosítható talajvíz hosszú idejű tárolása, amivel később, a vízben szegény időszakban megfelelő vízellátás biztosítható.

Egy vízhiányos időszakban fajtaválasztással, talajműveléssel és egy jól megválasztott káliumtrágyázással tudjuk a növényállományt védeni, továbbá a vízhasznosítási mutatót fokozni.

Az alábbiakban szeretném bemutatni, hogy kedvezőtlen vízellátási körülmények között hogyan lehetséges egy jó terméseredményt elérni. Egy 1955 óta beállított káliumtrágyázási tartamkísérletben vályogos homokon, Lipcse mellett Cunnersdorfban a burgonya termőképességét vizsgálták. A többéves kísérlet során kétféle kezelést, azaz két jelentősen eltérő káliumellátást kapott a burgonya.

A kísérlet során, a trágyázatlan kezelés esetében a talaj vízoldható káliumtartalma (K2O) 7 mg/100 gramm volt – ez megfelelt az „A”, azaz a leggyengébb ellátottsági szintnek, míg a 240 kg/ha K2O-nak megfelelő mennyiségű 60-as kálival trágyázott K2O tartalma 16 mg/100 g volt, ami a Németországban használatos jelölés szerint a „C” kategóriának, azaz a legjobbnak felelt meg. A többi alaptrágyázást mind a két kezelés azonos módon kapta, amelyekből talajfúróval történő mintavétel segítségével a talajnedvesség-tartalmat rendszeresen ellenőrizték.

Különösen a burgonya tenyészidejének végén volt jól megfigyelhető, hogy a vízhasznosítás a két kezelésben eltért egymástól. A káliummal kezelt terület hasznosítható víztartalma 30–60 cm-es mélységben csak 9,9% volt, addig a kontroll kezelés esetében 12,5%-ot mértek. Ez azt mutatja, hogy a kontroll kezelésnél jelentős vízmennyiség maradt a talajban, amit a burgonya nem tudott hasznosítani. A káliummal kezelt parcellákon, a közel 20 mm-rel magasabb káliumszintből adódóan, 32,14 tonna/ha terméskülönbség által, jobban hasznosította a talaj vízkészletét.

Összefoglalva megállapítható, hogy a 240 kg K2O kezelés 128,96 l/kg vízmutató értékkel hasznosította a területet, míg a trágyázatlan esetében az 1 kg termésre számított vízfelhasználás 145,45 l volt, ami 16,49 l/kg többletigényt jelentett.

A kísérlet során bebizonyosodott, hogy a talaj humusztartalmához hasonlóan a kálium hatással van a talaj víztároló képességére.

Vízhasznosítás szempontjából döntő a talaj pórusösszetétele. A növény kizárólag csak azt a vizet tudja felvenni, amely a közepes nagyságú talajpórusokból származik. A nagyméretű pórusok nem képesek a gravitációval szemben a vizet megtartani, ezért az a növény számára elvész. Az egészen kis pórusok vízkészlete olyan erősen kötődik a talajhoz, hogy az a növény számára nem hozzáférhető. A növekvő káliumadagok hatására a talaj szerkezeti tulajdonságai javulnak. A kálium a talajban „hidakat” képez, amely megosztja a nagy térfogatú pólusokat, ezáltal a talaj a vizet jobban megtartja, de még a növény számára felvehető formában. A talaj magas káliumellátottságával javítja a biomassza képződést, és ezzel nagyobb terméseredmény elérést tesz lehetővé.

(fordította: Dr. Terbe István)

A víz egyre szűkösebben rendelkezésre álló mezőgazdasági erőforrás. Egyes európai régiók már ma is szenvednek a vízhiánytól. Az éghajlatváltozás ezt a helyzetet a jövőben tovább súlyosbíthatja.

A növényeknek vízre van szükségük a növekedéshez. Azonban maga a növény csak kis részét tartja meg, míg a többi a párologtatás révén elvész. A talaj párolgása is vízveszteséghez vezet. Az alacsony csapadékkal vagy a rendelkezésre álló forrásokért erős versennyel rendelkező térségekben a vízhasznosító képesség kritikus kérdés.

Az agronómiai vízhasznosító képesség (WUE) egy széles körben használt paraméter a növénytermesztés méréséhez, ellenőrzéséhez és optimalizálásához. WUE meghatározása a terméshozam és a felhasznált víz (beleértve a párologtatást, a párolgást, az elfolyást és az elvezetést) hányadosaként történik (WUE = hozam/felhasznált víz).

Széles körben elterjedt hiedelem, hogy az intenzív mezőgazdasággal a vízhasznosító képesség csökken, míg a külterjes gazdálkodás takarékoskodna a vízzel. Valójában azonban ennek az ellenkezője igaz, és a vízhasznosító képesség a mezőgazdaság intenzitásával együtt nő.

Laboratóriumi körülmények között őszi búzát termesztettünk különböző tápanyag-ellátottság mellett. Naponta mértük a vízfogyasztást és a betakarításkor a terméshozamot. A kísérletből kiderült, hogy a terméshozam a nitrogénellátással együtt nőtt, ahogy a vízfogyasztás is, bár kevésbé meredeken. Más szóval, minél magasabb a hozam, annál kevesebb a vízfelhasználás 1 kg gabonára vetítve!

A tenyészedényes kísérleti eredmények szántóföldi körülmények között a következő eredményeket mutatják:

• Optimális nitrogénellátás mellett 10 tonna gabona termesztéséhez 1 hektár föld és 4000 m3 víz szükséges.
• Nitrogénhiány mellett 10 tonna gabona termesztéséhez 5 hektár földre és 6000 m3 vízre van szükség.

Az optimális talajerő-utánpótlás emeli a vízhasznosító képességet. A csapadékkal ellátott körülmények mellett a tápanyagellátást a rendelkezésre álló vízhez kell szabni, hogy elérhető legyen az optimális hozam.

Öntözés mellett a hozam gazdasági optimumát kell megcélozni. Ha a vízforrások korlátozottak, a magasabb hozam megtartásával a vetésterület csökkentése lehet a leghatékonyabb stratégia.

A megcélzott hozamra való tápanyagellátás optimalizálása mellett a korai vetés és talajerő-utánpótlás lehetővé teszi a gyorsabb levélzet záródását, és ezáltal csökken a párolgás.

Számos tanulmány mutatta már be a nitrát alapú műtrágyák kiváló teljesítményét a karbamiddal és az ammonnitrát karbamiddal (UAN) szemben száraz körülmények között.

Korlátozottan rendelkezésre álló víz esetén fontos a megfelelő nitrogénforma megválasztása. A karbamidnak vízre van szüksége, hogy ammóniummá (és ezt követően nitráttá) hidrolizálódjon, mielőtt a növények fel tudják venni. Száraz körülmények között a karbamid ammóniummá bomlása késleltetett. Ezenkívül a száraz talajviszonyok helyi lúgosodáshoz és rákövetkező NH3 elillanási veszteségekhez vezetnek. Az elillanási veszteségek csökkentik a növények számára rendelkezésre álló nitrogént és akadályozzák a pontos tápanyag-ellátási terveket.

Az ammónium-nitrát higroszkópos, ami megkönnyíti a talajban való feloldódást. A nitrát mobilisabb száraz körülmények között, köszönhetően a talajoldatban levő magasabb koncentrációnak, és a növények gyorsan metabolizálják.

A Yara által végzett tenyészedényes kísérletben 5 cm magasságú oszlopokat töltöttünk meg szántóföldi termőtalajjal (iszapos vályog vagy homokos a talaj külön-külön). Tenyészedényenként 60 mg nitrogént alkalmaztunk mészammonsalétrom (MAS) vagy karbamid formában. A nedvességtartalmat folyamatosan alacsonyan, 7,5 illetve 5,0%-on tartották három héten keresztül 25°C hőmérséklet mellett. A kísérlet végén a talajoszlopokat 1 cm-es szeletekre vágták, és megmérték mindegyik ammóniatartalmát.

A kísérlet végén azt tapasztaltuk, hogy a karbamid teljesen átalakult nitráttá és ammóniummá. Nagyobb veszteségeket észleltek a karbamid esetén (az alkalmazott N 62–74%-a), mint a MAS esetében (az alkalmazott N 17–19%-a).

- an -

A cikk szerzője: Agro Napló