Mivel és mikor etessük a káposztát, hogy egészséges, jóízű legyen?

A tápanyag-utánpótlást a helyi körülmények figyelembe vételével alakítsuk ki. Ha rendelkezésre áll érett istállótrágya, annak bedolgozása optimális a tápanyagellátás és a talajszerkezet szempontjából. A fontosabb káposztafélék – így a karfiol, brokkoli és a kínai kel – esetében is a fő hatóanyag a nitrogén, foszfor és a kálium. E makroelemek feltöltése mellett ügyelni kell a mezo- és mikroelemek felvehetőségére egyaránt. Azt vegyük figyelembe, hogy az adott káposztafélét milyen növényi részéért, illetve azt milyen étkezési célra termesztjük: friss piaci értékesítésre, vagy ipari feldolgozásra, tárolásra szánjuk.

A fejes káposzta, kínai kel és a kelkáposzta esetében az egészséges levél a fontos igény, a karfiol és a brokkoli esetében a virágkezdemény. A vörös, vagy a lila káposztával szemben elvárás a fejek lila színe, amelyet megfelelő káliumellátással lehet elérni. A kelkáposzta, illetve a fejes káposzta több nitrogént igényel, azonban egy tárolási célú káposzta esetében kerülni kell a túlzott használatát. A káposztákról úgy tartjuk, hogy azok közepes tápanyagigényűek, ugyanakkor a tápanyagellátás meghatározásakor a makroelemek egymáshoz képesti arányait szoktunk megadni. A műtrágyás cégek ajánlataikban előszeretettel beszélnek a nitrogén kétszeres, háromszoros arányáról. Csakhogy nem mindegy, milyen a talaj szerkezete, például alföldi homok, vagy humuszban gazdag csernozjom. Kérdés továbbá, milyen elővetemény után ültetik stb. Fontos a tápanyagellátás időzítése a vegetációban. A konzervatív felfogás alapján a foszfor- és a káliumigény 70 százalékát ősszel kell bedolgozni a talajba, akkor a nitrogénfelhasználás aránya nulla vagy legfeljebb 30 százalék. Tavasszal juttatják ki a nitrogénigény felét starterként, később több alkalommal fejtrágyáznak, illetve indítótrágyaként, vagy később a növény alá dolgozzák a fennmaradó kálium- és a foszformennyiséget.

Mi a recept a tárolási célú káposzta esetében?

A jó tárolhatóság feltétele a magasabb szárazanyag-tartalom, amely a túlzott nitrogénadagok elkerülésével és egy hatékony káliumfeltöltéssel érhető el. Egyes termelők a tavaszi káliumigényt 3 részre osztják. Ugyanakkor a tárolási célú káposzta esetében tilos augusztus végétől, szeptember elejétől nitrogént kijuttatni, mert a fej lazul, illetve a levél bőrszövetét vékonyítva ez elősegíti a romlást, rothadást. Ekkortól már nincs értelme a kálium kiszórásának sem, az már nem fog jól hasznosulni. Ha az utolsó időszakban úgy látják a gazdák, hogy valamilyen hiánya van a növénynek, használjanak lombtrágyát okszerűen, de semmi esetben sem programszerűen. A foszfort érdemes visszafogni, hacsak nem vetőmagot akarunk termeszteni. Általában a nitrogénhez képest nézzük a fő hatóanyagok arányait. A tárolási célú fejes káposzta esetében egy közepesen jó tápanyag-ellátottságú, közepesen kötött talaj esetében a 4,5 – 2 – 4,2 NPK megfelelő arány lehet (habár megjegyzem, hogy általánosítható talajtípust még sohasem láttam). A friss fogyasztású nyári káposzta esetében csökkenthető a kálium aránya, a nitrogéné maradhat, illetve kissé emelhető. A nitrogén kijuttatásával a termesztők nem szoktak takarékoskodni, azonban vegyük figyelembe, hogy a legkönnyebben felvehető nitrogén műtrágya hasznosulásához is legkevesebb 7 nap szükséges, vagyis felesleges a betakarítás előtti utolsó héten trágyázni. Emellett a termesztők körében számtalan receptúra forog, a műtrágyás cégek ajánlatai sokszor célzottabb, jó tanáccsal bírnak. Ennek ellenére a talaj aktuális állapotát a könnyen felvehető tápelemek tekintetében évente érdemes ellenőrizni.

A káposztafélék fokozottan érzékenyek a mezo- és a mikroelemek hiányára. Mikor juttassuk ki?

A talaj állapotát figyelembe véve a kalcium kijuttatható akár ősszel, akár tavasszal. Egy meszezés javítja a kötött talaj szerkezetét, ugyanakkor ezzel elkerülhetjük a gyökérgolyvás betegséget is. Emellett a kalcium utánpótlása megoldható a többi tápelem, közte a bór, molibdén, kén, magnézium  stb. és a mikroelemek kijuttatásával együtt, például permetezéssel. Hasznos a mikroelemekkel dúsított komplex műtrágya használata. Sok termesztő az őszi alaptrágyázás helyett a tavaszi indítótrágyázást választja. Oktatásunkban már szerepelnek a sok tápelemet tartalmazó, szerves eredetű pellet trágyák is. Jelentőségük töretlenül növekszik. Azt tapasztalom, hogy a 20–30 t mennyiségben kijuttatott istállótrágya esetében a kertészetek nem számolnak annak hatóanyag-tartalmával, holott a hatóanyagok mennyiségéből néha 3–5 százalékot le lehetne vonni. Ellenben teljességre törekednek a műtrágyákkal. Emellett a műtrágyák kereskedelemben fellelhető forgalmi adatai arról árulkodnak, hogy a termesztők jóval kevesebb trágyát vásárolnak ősszel. Becsléseink alapján 30% a trágyaanyagok fogyása ekkor, szemben a tavaszi 70%-kal, vagyis a gyakorlat jelentősen eltér a tankönyvek ajánlásaitól.

A káposztafélék sekélyen gyökeresednek, ezért különösen igaz az inkább sűrűbben kevesebbet elv, mint az egyéb mélyre hatoló kultúrnövényeknél?

A káposztafélék közül a karalábé és a kínai kel kivételével a helybe vetett növények erős és mélyre hatoló gyökeret eresztenek, az oldalra nőtt gyökérzetük képes akár másfél méterre kiterjeszkedni. A kertészek a drága vetőmagot nem helybe vetik, palántát nevelnek ültetésre. A tápkockás palánta gyökere a szűk helyen jellemzően sűrűbben ellátott lesz oldalgyökerekkel, ellenben ez az oldalra eresztett gyökér erősebb és bolyhosabb lesz a kiültetés után. A sikeres káposztatermesztés feltétele az öntözés, amelyhez a növény alkalmazkodik, ennek következtében a gyökere kiterjeszkedik a talaj felső rétegeiben. Ez főként az oldalgyökeresedésére igaz. Ebből következik, hogy ne sávosan juttassuk ki a tápanyagot. A friss áruk esetében a koraisággal elérhető magasabb árbevétel mellett sikerre vihető a tő mellé kijuttatott tápanyag-utánpótlás, például a csepegtető vagy mikro szórófejes öntözővízzel, de egy ilyen öntözőrendszer kiépítése a több hektár területű, szezonális termesztésben elérhető árak mellett már nem gazdaságos. Az öntözéssel a nitrogén könnyen elvándorol,  ezzel számolni kell. Ha okszerűen pótoljuk a tápanyagot, igény szerint fejtrágyázunk, és tudjuk, hogy mennyi tápanyagot juttatunk ki, nem mindig indokolt a vegetációt követő táperővizsgálat. Egy adott tábla tápanyagtartalmát, vagy az állomány szemrevételezésének eredményét, illetve az esetleges tápanyag-utánpótlást azonban érdemes megbeszélni egy szaktanácsadóval.

Milyen technológiát követ a modern termesztés?

Furcsa lehet első hallásra, de az a modern termelő, aki szerves anyagot juttat ki, s nem feltétlenül a tápanyagok biztosítása, hanem a talaj szerkezetének javítása, illetve a hasznos baktériumok jelenléte miatt. Már súroltam korábban a levéltrágyázás lehetőségét és indokoltságát. Emeljük mellé a természetes növényi hormonokat tartalmazó trágyafélék használatát, amelyek részben növényi kivonatokból készülnek, azzal a megjegyzéssel, hogy a szezonális hatások sokat javíthatnak a termés mennyiségén, minőségén. A talajbaktériumok feltárják a kötött tápanyagokat, aktiválják a nitrogén felvételét, ettől már a palántanevelés időszakában szemmel láthatóan erősebb, élettelibb lesz a palánta, amely kihat a termelés eredményére. A gondos kertészek mindig számolják a kijuttatandó műtrágya hatóanyag mennyiséget. Ugyanakkor az ajánlások az évtizedek tapasztalatai és újraértékelései folyamán csökkennek, a régi táblázatokkal szemben akár a 10–15%-kal kevesebb tápanyagot kell használni. Ennyivel tudunk a növényről többet, illetve fejlődtek a műtrágyák és a fajták tápanyag-hasznosító képessége. A ma használatos műtrágyák gyorsabban oldódnak, a növény számára könnyebben felvehető a tápanyag.

Mi a jelentősége a vetésforgónak, a zöldítésnek?

Két zöldtrágyaféle emelkedik ki a lehetőségek sorából, a pillangósok és a keresztesvirágúak. Ez utóbbi a káposztafélék esetében nem lenne szerencsés a kártevők, illetve a kórokozók felszaporodásának kockázatai miatt. A pillangósok közül ajánlott a fehér-, bíborhere és a csillagfürt. A lucernát kizárnám, mert erősen visszagyomosít. A káposztafélék jó előveteménye szinte bármely (nem keresztesvirágú) kapásnövény, illetve a gabona, mert a hátrahagyott területe gyommal kevésbé fertőzött. A vetésforgó hasznosságára felidézem, hogy Budapest határában, Alsónémediben hosszú éveken át tavaszi hajtatott burgonya vagy gyökérzöldség után rendre káposztafélét termeltek. Ez rendben is volt, csakhogy a burgonya miatt elmaradt a szervestrágyázás, ami 15–20 év alatt a talajszerkezet romlásával járt együtt. A műtrágyáktól savanyodott a talaj, illetve később hiába növelték a műtrágya mennyiségét, mégis csökkent a káposzta termőképessége, eredménye.

Egyes eljárások oldott mészport juttatnak be a növény légzőnyílásába, hogy javítsák a kalciumellátást. Mások különböző termésfokozókat kínálnak. Erről van-e tapasztalatuk, kísérletük?

Mészporos kezelésekről nincs tapasztalatunk. Komplex levéltrágyákat használtunk, sikerrel. Karfiolban elemeztük a kálium-szulfát és a kálium-klorid hatóanyagok hatásait. Az utóbbi nem viselkedett olyan rosszul, mint a szakirodalomban leírják. A kálium-szulfát tartalmú lombtrágya azonban nagyon jól teljesített. Igaz, más káliumtartalmú trágyával szemben az ára jóval drágább. Kísérleteink igazolták, hogy egy jól oldódó nitrogén műtrágya ezrelékes arányban jól alkalmazható levéltrágyaként. Fontos, hogy arányát ezrelékben határozzuk meg, nehogy perzselést okozzon. Vizsgálataink alapján a káposztaféléknél igazoltuk azt is, hogy baktériumtrágya kijuttatásával a nitrogénfeltárás már a palántanevelés során javítható.

Kérem, beszéljen a legkényesebb két káposztaféléről, a karfiolról és a kínai kelről.

Egyetemünk egyik néhai zöldségtermesztéssel foglalkozó professzora sokat emlegette: a kínai kel egy igazán hisztis növény – hol a hideg, hol a meleg, a fény, illetve a mikroelemek hiánya is okozhat gondot. A kínai kel melegigényes, rosszul viseli a hideget, a többi káposztafélénél melegigényesebb, ún. „16 Celsius-fokos növény”. Szereti a jó nitrogénellátottságot, ezenfelül a kalciumot, magnéziumot, ez utóbbi felelős a fej belső részének egészségéért. A kínai kel érzékeny a nyári fény mennyiségére és a melegre, ekkor könnyen bevirágozhat. Ezért nyár derekán inkább nem is termesztik nálunk. Augusztus végén ültetve 60 nap alatt felnő, mire megerősödik, már nincs gond a meleggel, fénnyel, ellenben védeni kell a fagytól.

A karfiol mediterrán eredetű, egyes fajtái jól viselik a fagyot, de ha palánta korában megfázik, nehezen indul a növekedése, vagy nem fejlődik jól és hamarabb virágot nevel. Káliumigényes növény, amely a tömör rózsa kifejlesztéséhez szükséges. De esetében nem a tápanyagokkal, inkább egyéb tényezőkkel szokott gond lenni. A közvetlen napsütés hatására a rózsája rózsaszínű lesz, vagy lilul. A régi fajtákra jellemző, hogy a levelek oldalirányba fejlődnek, gondoskodni kell a rózsa takarásáról, a modern fajták levelei felfelé törnek, ezzel árnyékot emelve. A rózsa minőségét sokszor nem a tápellátás befolyásolja, hanem a napi magas hőmérséklet.

Kereskedői elvárás a karfiol pulton tarthatóságának a növelése. Ez javítható tápellátással?

Ésszerű határokon belül igen, 5–10 százalékos kalcium és kálium hatóanyag növeléssel, illetve a nitrogén mennyiségének visszafogásával a tenyészidőszak második felében. Sokan ültetik a 70–80 napos karfiolt. Ez 2,5 hónap, kérdés, leálljunk-e a nitrogén kijuttatásával a második hónapra? Megoldást kínál a levéltrágya, ha szükséges, és kisebb dózisokban. Egyes nemesítőházak javasolják a fejtrágyázást a rózsaképződés elején. Bánjunk a nitrogénnel csínján, mert tömör helyett laza lesz a fej, rontja a pulton tarthatóságot. A kereskedelem nem szereti a nagyméretű karfiolt, miként a pultra tett káposztával szemben sem elvárás, sőt. A háziasszonyoknak kínált káposztafélék súlya jellemzően 1–1,5 kilogramm közötti (mostanában néha 0,7–0,9 kg), gondoljuk el, egy háztartásban mit lehet kezdeni egy 4 kilogramm súlyú káposztafejjel? Ellenben legyen homogén a kínálat. A nagy súlyú káposzta ipari feldolgozásra alkalmas, ott azonban követelmény a tömör, nagy fej és a jó szeletelhetőség. Ugyanakkor a friss karfiol (és brokkoli) inkább a termesztőnek nagy kihívás, ugyanis nagyon nehéz egy meghatározott időpontra (néhány napos idősávra) a megfelelő méretet elérni, vagy éppen nem túllépni azt.

-btj-

A cikk szerzője: Bálint Tóth János