Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2023.09.23. szombat
Alapvetően sok lesz felettünk a felhő, a Dunántúlon inkább zárt, másutt szakadozottabb lehet a felhőtakaró, a keleti országrészben süthet legtöbbet a nap
Alapvetően sok lesz felettünk a felhő, a Dunántúlon inkább zárt, másutt szakadozottabb lehet a felhőtakaró, a keleti országrészben süthet legtöbbet a nap
A vastagabb felhőzet szakadozik, csökken, egyre többfelé kisüt a nap, majd nyugat felől fátyolfelhők, estétől pedig vastagabb felhőtömbök is érkeznek
Idén eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt, míg tavaly 8111 cég szűnt meg.
Szakadozott felhőzet vonul délnyugat felől kelet felé, később pedig a gomolyfelhő-képződés válik erőteljessé, de a legtöbb helyen így is többórás napsütés várható
Legkésőbb délelőttre az északkeleti tájakon javulnak a látási viszonyok, a rétegfelhőzet is felszakad, és többnyire gyengén felhős, napos időben lesz részünk csapadék nélkül
Felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal
Tovább folytatódik az árverés útján történő földértékesítés, újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz.
Jobbára napos időre számíthatunk a fátyol- és a képződő gomolyfelhők mellett, délutántól nyugat felől már vastagabb felhősávok is besodródhatnak
Napos időre számíthatunk általában kevés, de az ország keleti harmadán több gomolyfelhővel, arrafelé zápor, esetleg zivatar is kialakulhat
Általában többórás napsütésre számíthatunk, azonban közepesen és erősen felhős periódusok is lehetnek, főként a középső országrészben és északon
Napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel
A Dunántúlon változóan, keletebbre közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd délutántól csökkenni kezd a felhőzet
Az EU-ban zajló vita az új géntechnológiák használatáról nyáron tovább folytatódott a Bizottság új tervezetével.
Fátyolfelhős, napos idő várható, majd délutántól a Dunántúl nyugati felén megnövekszik a felhőzet, és ott késő délután, estefelé már előfordulhat zápor, zivatar
Zöld agrárgazdaság, avagy eljött az ideje felkészülni az alkalmazkodásra és a legújabb technológiákra.
A termőföld egyre rosszabb minőségű, a felhasználható víz pedig egyre kevesebb világszerte.
Többnyire derült vagy kissé felhős, száraz időre van kilátás
Döntően felhőtlen időre van kilátás csapadék nélkül
Derült vagy gyengén fátyolfelhős időre van kilátás csapadék nélkül
Döntően derült idő várható, északkeleten lehet némi fátyolfelhő az égen
Az utóbbi években kiemelt fontosságúvá vált a házi nyulak kokcidiózis vizsgálata.
A hatályos jogszabályok szerint 15 év alatt is lehet engedély nélkül horgászni Magyarországon.
A legfrissebb előrejelzés szerint a hét második felében ismét elérheti a 38 Celsius-fokot a hőmérséklet.
Egyedülálló térkép készült a Balaton környéki és Veszprém megyei vadveszélyes utakról.
Ezeket a tanácsokat megfogadva biztosítható házi kedvenceink komfortja a nagy hőségben.