Most lehull a lepel: fontos dolgot árultak el a magyar krumpliról
Magyarországon az utóbbi években 6 és 12 ezer hektár közötti termőterületen, mintegy 180-300 ezer tonna burgonyát termeltek.
Magyarországon az utóbbi években 6 és 12 ezer hektár közötti termőterületen, mintegy 180-300 ezer tonna burgonyát termeltek.
Elképesztő, mennyire kevés krumpli terem már itthon a 10 évvel ezelőtti mennyiséghez képest.
A burgonyát saját otthonunkban is termeszthetjük, csak néhány dologra kell odafigyelni.
Spanyolország: magas termesztési költségekkel küzdenek az andalúz burgonyatermesztők Teljesen odalett a termés ebben a magyar térségben: feladhatják a harcot a gazdák
Hollandiában 5 százalékkal kisebb a 2023-as étkezésiburgonya-termés az egy évvel korábbinál.
A kanadai termelők a szoftver segítségével tervezik a tápanyag-utánpótlást, amely kisebb költségeket és nagyobb eredményeket ígér.
Érték és Minőség Nagydíjakat kaptak a Haladás Mezőgazdasági Zrt. GoldenBurg termékei.
A globális burgonyapiac a jelentések szerint igen ingadozó évnek néz elébe, sok országban jellemzően magas árakkal.
Egy friss tanulmányból kiderült, melyik robotok a legalkalmasabbak a burgonya termesztésére.
Elfogyott a magyar termesztésű burgonyakészlet, mostantól hónapokig import krumplikat találhatunk csak a boltokban.
Akárcsak az étkezési krumplié, úgy a vetőburgonya termőterülete is folyamatosan csökken Magyarországon.
Folyamatosan csökken a termőterület a népszerű zöldségből Magyarországon, az itthoni termelés közel sem elég a hazai fogyasztásra.
A termelők szerint az élelmiszerárstop hatására decemberre elfogyhat a hazai krumpli.
Óriási problémát jelenthet a lakosság ellátásában, ha minden étkezési burgonya hatósági áras lesz.
Évről évre egyre inkább visszaszorul a hazai burgonyatermesztés, és erősödik az import szerepe.
Az idei burgonyaszezon a világ nagy részén nehéznek ígérkezik, a száraz időjárás ennek a növénynek sem kedvezett.
A burgonya se köszönte meg az utóbbi hetek, hónapok időjárását.
Negatív tendenciák az európai burgonyaágazatban.
Már a magyar krumplinak is búcsút inthetünk?
Két év alatt harmadával csökkent a hazai termőterület.
Álőstermelőket szűrt ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a nyári szezonális ellenőrzésen.
Magas napi középhőmérséklet és nagyon erős UV-B-sugárzás várható szerdáig, néhol zivatarokkal.
Az El Niño nagy mértékben befolyásolja bolygónk klímáját, kutatók szerint visszafordíthatatlan következményeket okozhat.
Megdőlhet az abszolút hőmérsékleti rekord Magyarországon, bár kérdéses, hogy jó-e ez nekünk.
Rendeletben tiltaná be a kormány az energiaitalok árusítását a 18 év alattiak számára.