Ha receptszámítás, akkor FeedLab!

Agro Napló
Tavaly a Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Nagydíját érdemelték ki: a FeedLab International Kft. magyar fejlesztésű receptszámító és takarmány-optimalizáló szoftvere lett a zsűri által legjobbnak talált innovatív hazai informatikai fejlesztés.

 A cég ügyvezetőjével, Lengyel Ákossal beszélgettünk és arról kérdeztük mi történt velük az elmúlt egy évben.

 

Lengyel Ákos

 

„Kihívásokkal teli és izgalmas évet zártunk. Nagy mérföldkő volt, hogy a FeedLab-et piacra tudtuk dobni és, hogy elindulhatott a forgalmazás. Hosszú és kitartó munka eredménye az új program, így nagyon nagy elismerés volt a csapat számára a tavalyi Nagydíj elhozása. Számunkra ez olyan elismerés volt, ami igazolta a helyünket a piacon, és ami a legfontosabb, hogy erőt adott a további fejlődéshez. Kis és feltörekvő cégként nagy meglepetés is volt ez nekünk és nagyon büszkék vagyunk azóta is az elért eredményeinkre.

 

2016-ban a legfőbb célunk az volt, hogy a meglévő MRecept szoftverünk felhasználóit felkeressük és bemutassuk az új programot. Sikerült a meglévő ügyfeleket átállítani az új szoftverre és ez a jövőben is kiemelt feladatunk lesz. Annál is inkább, hiszen a régi Modulsoft szoftverek fejlesztése leállt és hamarosan minden szoftverhez tartozó támogatás is megszűnik.

 

Nem könnyű most ezen a területen érvényesülni, hiszen az integráció és a multik terjeszkedése hatással van a mi piacunkra is. Sok esetben az igény meg van a szoftverünkre, de vannak vállalkozások, ahol finanszírozási gondok miatt nehezebben szánják rá magukat egy új vagy újabb szoftver beszerzésére. A tavalyi évben megfigyelhető pályázati források szinte teljes befagyasztása külön kihívás elé állított minket és főleg azon ügyfeleinket, akik pályázati forrásból szándékozták beszerezni a FeedLab-et. Úgy gondoltuk, hogy erre a helyzetre mindenképpen szükséges alternatívát kínálnunk, így bevezettünk egy rugalmasabb finanszírozási lehetőségeket idéntől. Az a célunk, hogy a kisebb vállalkozásoknak is tudjunk elérhető és valóban világszintű megoldást nyújtani, ha receptszámításról van szó. Bízunk benne, hogy idén a pályázati források újra megnyílnak és többen ezt kihasználva modernizálják meglévő régi szoftvereiket és beépítik a pályázati anyagokba a FeedLab-et. Addig is mi nyitottak vagyunk és igyekszünk elérhető finanszírozási alternatívákat kínálni.

A program maga is jelentős szakmai és technikai fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy évben. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy az a program, ami tavaly a legjobbnak bizonyult a kiállításon, az ma még jobb. A folyamatos szakmai visszajelzések és az új igények megismerése vezetett odáig, hogy most egy még profibb programot adhatunk az ügyfelek kezébe. Jelentős szakmai fejlődésen ment át a kérődzők számára történő takarmányadag optimalizáló modulunk. Idén sokat várunk ettől a modultól. Kiemelt célunk, hogy a szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozókat megszólítsuk és bemutassuk nekik a programot. Így csak bátorítani tudok minden érdeklődőt, hogy jelentkezzen bátran és ismerjenek meg minket. Az ország bármely területére díjmentesen vállaljuk a kiszállást és a program bemutatását a komoly érdeklődők részére. Van lehetőség távoli bemutatásra, ami a gyakorlatban egy skype-on keresztül történő online prezentációt jelent általában, ha erre az ügyfélnek van lehetősége. Ebben is nagyon rugalmasak vagyunk. A rugalmasság mindig is a legfőbb versenyelőnyünk volt és ezt igyekszünk megőrizni minden területen. Sokan értékelik ezt és azt is, hogy ez egy teljesen magyar, színvonalas fejlesztés.

 

Fontos azt is kiemelnem, hogy egyre több oktatási intézmény érdeklődik a programunk iránt, oktatási vagy kutatási céllal. Vannak már sikeresen lezárult beszerzési eljárások a hátunk mögött és további két meghatározó egyetemmel zajlanak a megbeszélések. Én személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy használják a FeedLab-et az oktatásban. Mindent megteszünk, hogy rendelkezésre bocsátsuk a fiatalok számára a programot. Egy kifejezetten kedvező ajánlatot dolgoztunk ki az iskolák számára.

 

Összességében véve, a nehézségek ellenére sikerült nyereséges évet zárni és a céget növekvő pályára állítani.”

De mi is a FeedLab?

Egy szoftver, amely segítséget nyújt receptszámítási és takarmány-optimalizálási feladatok költséghatékony megoldására. A FeedLab hasznos nagyobb takarmánykeverő üzemeknek, állattartó telepeknek, szaktanácsadással, kereskedelemmel foglalkozó szervezeteknek. A program felhő alapú, vagyis internetkapcsolattal a világ bármely pontjáról elérhető – nem kell tehát komoly kiadásokba vernie magát azoknak, akik most kezdenék el használni, nem kell új számítógépeket, kiegészítő programot vásárolniuk. A FeedLab kompatibilis minden operációs rendszerrel, kiválóan fut Windows, Apple és Linux platformon is.

Több mint harminc éve áll az agráriumban tevékenykedők szolgálatában a FeedLab csapata. Igaz, 1989-ben, indulásukkor Lengyel József ModulSoft néven alapította meg cégét. Ma minden tapasztalatot és tudást a FeedLab International Kft. visz tovább a vállalkozás vezetői, Lengyel József mellett fia Lengyel Ákos és Cseresnyés Gábor informatikai vezető személyében.

 

A FeedLab csapata az ügyfelek szolgálatában áll, bármikor kereshetjük őket kérdéseinkkel, problémáinkkal.

További információért látogasson el a www.feedlab.com oldalra.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!