Rengeteg magyar fordított hátat ezeknek a gépeknek: miért döntöttek így?

Rengeteg magyar fordított hátat ezeknek a gépeknek: miért döntöttek így?

A 2021-es és 2022-es ugrásszerű növekedése után idén megtorpant a gépforgalmazás diadalmenete. Bár az év első felében még rendesen pörgött a géppiac, az ágazat szereplői szerint már akkor látszottak a visszaesés jelei. Ezek közül a digitális átállást elősegítő pályázat kifutása, az előző évi rossz eredmények, az infláció és a kedvezőtlen kamatkörnyezet a legjelentősebbek, ugyanakkor arról se szabad megfeledkezni, hogy az elmúlt néhány évben a magyar gazdatársadalom mintegy 3,5-5 évnyi gépbeszerzést hajtott végre. De hogyan látják a szakemberek, meddig tarthat ez a szűkebb időszak? Mire számíthatnak a gépgyártók és -forgalmazók, és mi vár a gazdákra? De hasonlóképpen érdekes az is, hogy történt a precíziós gazdálkodásra alkalmas gépek és eszközök beszerzése, és ezek adaptálása között? Összefoglaló cikkünkben ennek jártunk utána.

A mezőgazdasági gépek és alkatrészek forgalmában a 2021-es és 2022-es is rekord év volt. A magyar gazdák előbb 304,6 milliárd forintot költöttek ezekre a gépekre és alkatrészekre, majd a tavalyi évben ezt is meghaladva, mintegy 465 milliárd forint értékben vásároltak ezekből. 2022-ben precíziós gépek beszerzésére irányuló pályázati felhívás keretében a gazdák 212,39 milliárd forint támogatási igényre nyújtottak be kérelmeket, amint arról az Agrárszektor is beszámolt.

EZ IS ÉRDEKELHET

A 2023-as is jó évnek indult

Még januárban Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (Megfosz) elnöke arról beszélt, hogy 2023-ban az előzetes várakozások alapján folytatódik a bővülés a magyar agrárgéppiacon. A szakember szerint az előző évben is kiváló eredményeket sikerült elérni, a pozitív tendencia pedig idén is folytatódni fog, és folyamatot tovább erősíthetik az idén elinduló új Közös Agrárpolitika (KAP) forrásai is: a mintegy 5300 milliárd forintos keretből jelentős összeg jut gazdaságfejlesztést segítő beruházásokra, s ezen belül a következő időszakban mezőgazdasági gépek beszerzését támogató pályázatok megjelenésére is számítani lehet.

Harsányi Zsolt a 41. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállításon beszélt arról, hogy 2022-ben a mezőgazdasági gépforgalom Magyarországon több, mint 33%-kal nőtt az előző évhez képest. Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője szerint a növekedés egyik oka minden kétséget kizáróan a precíziós gépbeszerzéseket és a digitalizációt támogató pályázat volt. A szakember szerint ugyanakkor a pályázatban szerepelt egy olyan kitétel is, amely szerint a támogatás minimum 7%-át digitális szolgáltatásokra kell fordítani, de a jelek szerint ezt sokan nem vették túl komolyan, az AXIÁL Kft.-vel kapcsolatban levő pályázók mintegy 40%-ának például fogalma sem volt a digitalizációról, és nem is akart ezzel foglalkozni.

EZ IS ÉRDEKELHET

A 8. Precíziós gazdálkodás konferencia és kiállítás (PREGA) megnyitóján Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a technológiai átállást segítő pályázat 2021 óta már majdnem 2700 gazdának segített, növelve a magyar mezőgazdaság kibocsátását, és legalább ilyen fontos, hogy megerősítette az új megoldások iránt elkötelezett termelői kört is. Az ágazatra rálátó szakemberek a rendezvényen azt is elmondták, hogy az elmúlt években nagyon sok innováció jelent meg a mezőgazdasági gépekben, ám ezek kihasználásához szükség van a kezelési ismeretek professzionális átadására is, amire azonban nem mindig mutatkozik fogadókészség a gazdák részéről. A gépbeszerzések kapcsán ugyanakkor elhangzott az is, hogy bár a gépgyártási kapacitások kezdenek globálisan helyreállni, a gépmegrendeléseknél továbbra is hosszú a várólista, így a megalapozott beruházási döntéseket továbbra is időben meg kell hozni, valamint az, hogy a beszerzési költségek meredek emelkedésének időszakában, a jelenlegi kedvezőtlen kamatkörnyezetben bizonytalanná vált a precíziós beruházások gyors megtérülése. Megalapozott fejlesztési stratégiára, a fontossági sorrendek felállítására elengedhetetlenül szükség van.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az idei év első negyedévében ugyanakkor bejött a jóslat, és valóban folytatódott az előző években tapasztalt növekedés a gépbeszerzésekben: a január-március közötti időszakban az ágazat szereplői 90,7 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket, több mint 19 milliárd forintot fordítottak alkatrészekre, és minden harmadik értékesített jármű traktor volt. A gazdák továbbra is az erőgépek beszerzésére fordították a legtöbb pénzt, ami a vizsgált időszakban a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 62%-át tette ki. A teljes értékesítésen belül a vezérgépek közül a traktorok 36%-os, a gabonakombájnok pedig 14%-os részarányt képviseltek. A traktorok közül a legnépszerűbb a John Deere volt, a második a New Holland volt, a harmadik helyen pedig a CLAAS végzett.

A növekedés az év első hat hónapjában még kitartott, az Agrárközgazdasági Intézet elemzése szerint az első félévben a magyarországi egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások mintegy 174,9 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket, ez 6%-kal haladta meg az egy évvel korábbi forgalmat. Ebben az időszakban már látszott a csökkenés a rakodógépek, a talajművelő munkagépek, a gyümölcs- és szőlőápolás gépei, valamint az öntözőgépek terén, amely jelentősen elmaradt az egy évvel korábbi, azonos időszakban mért számoktól.

A gépbeszerzések felpörgése után jött a visszaesés

Kalmár Tibor, a Väderstad Kft. ügyvezetője az Agrárszektornak elmondta, hogy az elmúlt két évben a digitális átállás pályázat hajtotta fel jelentősen a mezőgazdasági gépek iránti keresletet, aminek még idén is érezhető a hatása: annak ellenére, hogy 2023-ban a pályázat ki fog futni, az év elején még mindig az fűtötte a magyar géppiacot. A szakember azt is elmondta, hogy 2024-től egyértelműen visszaesést várnak, de ennek a mértékét akkor még nem tudták megbecsülni. A visszaesés okaiként Kalmár Tibor a pályázat lecsengését, az alacsony gabonaárakat, valamint az ukrán gabonaexport hatását említette, de külön kitért az infláció növekedésére és a finanszírozási háttér bizonytalanságára is.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az év közepére a magas kamatkörnyezet, az előző évi nehézségek és a hazai piacokon megjelenő, azokat elöntő ukrán gabona hatására jelentősen megcsappant a magyar gazdák gép- és alkatrészvásárlási kedve. A szakemberek Mezőfalván, a NAK Szántóföldi Napokon elmondták, hogy a jelek szerint nőtt az alkatrészek és a használt gépek iránti kereslet, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a termelőknek már nem volt pénze új gépekre. A forgalmazók tapasztalata szerint a magyar gazdatársadalom a gépvásárlásokról elkezdett átállni az alkatrészek vásárlására, különösen azoknál az eszközöknél, amelyek nélkülözhetetlenek, és amelyeket nem tudtak maguk megjavítani.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az év közepén már Váradi Zoltán, a Kuhn Mezőgazdasági Gép Kft. ügyvezetője szerint is látszott a piacon, hogy csökkent a beruházási kedv. Mint fogalmazott, az első negyedévben még nem látszott visszaesés, hiszen mindenki görgetett maga előtt egy szerződésállományt, de ezek kifutásával megjelent egy beruházási-, és gépvásárlásikedv-csökkenés. A szakember szerint a precíziós pályázat sikerét mutatta, hogy rekordmennyiségben született igény ilyen gépekre, mind pályázati darabszámban, mind pedig értékben, ugyanakkor a jó állapotú, 5-10 éves használt gépek iránt is nőtt a kereslet.

EZ IS ÉRDEKELHET

Pályázati kiírások nélkül nincs akkora gépvásárlási kedv

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) szeptemberi körképében arról számolt be, hogy idén még kiemelkedő forgalom várható a hazai mezőgéppiacon, ám ez annak köszönhető, hogy a korábbi precíziós pályázat keretében megrendelt gépeket a szállítási nehézségek miatt ebben az évben vehetik át a gazdálkodók. Ezt követően azonban visszaesést prognosztizáltak a szakemberek, a kedvezőtlen piaci helyzet ugyanis visszaveti a gazdálkodók beruházási kedvét. Az ágazatra rálátó szakértők szerint ugyanakkor az új pályázati lehetőségek megjelenése visszahozhatja a termelők gépberuházási kedvét.

Októberben egyébként már látható volt a visszaesés a gépvásárlásokban, ahogy Váradi Zoltán a Kuhn Csoport a Crop Days névre keresztelt nemzetközi eseményén az Agrárszektornak elmondta, az értékesített munkagépek darabszámának tekintetében az idei első félév körülbelül 80-90%-a volt a tavalyi évnek. Értékben ugyan fölötte volt, mert a gazdák főleg a nagy méretű és munkaszélességű, precíziós gépeket vásárolták, de a lassulás már az év eleje óta látszik a piacon. A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy ez nemcsak hazai trend, az Európai Unióban is hasonló folyamatok figyelhetők meg.

EZ IS ÉRDEKELHET

Illés Zoltán, az Agrotec Magyarország Kft. ügyvezetője úgy látta, hogy az idei évben az alacsonyabb terményárak, az inflációs sokk és a magas kamatszintek elég erősen rányomták a bélyegüket a hazai gépforgalmazásra. Mint mondta, ennek lett az eredménye az a fajta igen erős visszaesés, aminek még közel sincs vége. A szakember szerint a gépforgalmazásban 2024 első féléve lesz a mélypont, mert a fenti negatív hatások áthúzódnak a jövő évre. Illés Zoltán szerint a következő időszakban az lesz a legfontosabb, hogy a gazdálkodóknál keletkezzen eredmény, keletkezzen egy olyan bevétel, amiből ők normálisan meg tudnak élni és tudnak vele előre tervezni. És ne az legyen, hogy egyik bizonytalanságból a másikba esnek, mert az a gépforgalmazóknak is jobb. Ehhez még hozzákapcsolódhat egy kis támogatási program, például a precíziós oldalról, vagy a sokszor emlegetett állattenyésztés felől, vagy a kertészet részéről. Ezek mind-mind élénkítenék a piacot, de a szakember úgy látta, hogy erre egy évnél hamarabb, vagyis 2024 második fele előtt nem fog sor kerülni.

EZ IS ÉRDEKELHET

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója is úgy látta, hogy az elmúlt években a digitális átállást segítő pályázat és a kedvező kamatkörnyezet pörgette a géppiacot, ám az idei évben visszaesett a gépberuházási kedv a gazdák részéről. A szakember ugyanakkor biztató jel, hogy az Agrárminisztérium bejelentette, hogy a következő két évben is lesznek olyan támogatások, amelyek, még ha nem is közvetlenül, de a gépbeszerzést fogják szolgálni.

EZ IS ÉRDEKELHET

A harmadik negyedévben azonban már a gépbeszerzéseknél is meglátszott a visszaesés: az év első kilenc hónapjában a magyar gazdák 226,5 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket, ez azonban 16%-kal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól. Az alkatrészek forgalmában ugyan megfigyelhető volt egy 7%-os növekedés, de összességében a kis- és közepes teljesítményű traktorok, az önjáró rakodók, a csúszókormányos kisrakodók és a kombájnok beszerzésében is komoly visszaesés volt megfigyelhető az érintett időszakban.

Kihasználják-e a gazdák a gépeikben rejlő lehetőségeket?

A Portfolio Agrárszektor 2023 Konferencia egyik kerekasztalán a szakemberek a digitális átállás magyarországi helyzetéről és az elmúlt év gépbeszerzéseinek hatásairól tárgyaltak. Itt hangzott el, hogy a digitális átállást elősegítő pályázatnak köszönhetően a magyar gazdák az elmúlt két évben több száz új kombájnt, több ezer új traktort és munkagépet vásároltak, kérdéses viszont, hogy mennyire tudják kihasználni az ezekben rejlő lehetőségeket. A szakértők úgy látták, hogy a rendelkezésre álló pályázati források ellenére sem nőtt a várakozásoknak megfelelő mértékben a precíziós gépek száma Magyarországon, ráadásul a digitális átállást elősegítő pályázati kiírás nagyon sokak fejében gépvásárlási támogatásként jelent meg. A magyar felhasználók jelenleg még nincsenek azon a szinten, hogy ha a gyártók vagy forgalmazók eladnak nekik egy gépet vagy szolgáltatást, akkor azt maguktól is tudják kezelni, sokan viszont nem kérnek a képzésekből és adatokat sem akarnak szolgáltatni a gépeik működéséről. Addig azonban, amíg ezen a téren nem történik érdemi változás, nem várható nagyobb előrelépés a precíziós technológiák elterjedése terén. 

EZ IS ÉRDEKELHET
Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK

Bemutatkozik a Hunduna (x)

Valószínű hogy már találkozott a Hunduna cég és a kezdetek óta ügyvezetőként dolgozó Nadobán Erika nevével, mivel lassan rendületlenül 30 éve jelen vannak a magyar erdészeti területen.

KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?