Vidéki végletekről tanácskoztak Pécsett a VIII. Falukonferencián
A konferenciát köszöntötte Kovács Teréz, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Falukonferencia sorozat megálmodója és egykori főszervezője, aki öröm...
A konferenciát köszöntötte Kovács Teréz, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Falukonferencia sorozat megálmodója és egykori főszervezője, aki öröm...
Az ásotthalmi (alapításakor szeged-királyhalmi) iskola a történelmi Magyarország első erdőőri szakiskolája, amely alapításától napjainkig az erdészeti...
A mezőgazdaság tavaly a magyar gazdaság hajtóerejét jelentette – fogalmazott a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a vasárnapig tartó...
A kárt szenvedett gazdákat több, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által kidolgozott támogatás is segíti – hívta fel a figyelmet a szaktárca pénteke...
Minden ágazatot érintett a béremelkedés, a turizmus, a mezőgazdaság, a pénzügyi és az állami szektor fizetései is egységesen nőttek, mindez részben a...
Az agrár-külkereskedelemről, az élelmiszer-gazdasági termékkivitelről és piacszerzésről, valamint a szarvasmarha ágazati együttműködéssel kapcsolatos...
Bár az év elején alaposan megugrott a hazai sertéshúskivitel, a behozatal pedig csak szerényen nőtt, a verseny továbbra is éles a piacon a hazai és az...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megkezdte az új kamarai igazolványok postázását – közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
Meggyágazati egyeztetést tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amelynek középpontjában a meggytermelők, a -felvásárlók és a -feldolgozók közötti ka...
Kedvező lenne a sütőiparnak, ha csökkenne a sütőipari termékek áfája a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatának megfelelően, az intézkedés nyo...
Az Országgyűlés még a hét elején megszavazhatja az erdőtörvény módosítását – írja a Magyar Idők. A tervezet március óta a parlament előtt van, az ered...
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás kedden azt az alkotmánymódosítást, amely kiemelt állami védelmet biztosít a termőföldnek – ez az első lépés a külfö...
Az elmúlt három évben 359 milliárd forintot költöttek a magyarok egészséges, környezetkímélő és etikus élelmiszerekre, ezen belül egyre növekvő szegme...
A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjához kapcsolódóan Magyarország kiemelt számú kiállítóval van jelen az újvidéki Nemzetközi Mezőg...
A 21. Pápai Agárexpo május 19-i nyitónapján kerül sor a második Nyugat-Magyarországi Agrárfórumra, amelyen fókuszában az élelmiszeripar, illetve a jel...
A madárinfluenza következtében szünetelő baromfiexport, azon belül is a csirke- és pulykakivitel szeptemberben indulhat meg – írja a Magyar Hírlap. A...
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója a mezőgazdaság versenyképességének növelése érdekében egyebek mellett a precíziós ga...
Tavaly a baromfi ágazat adta a teljes mezőgazdasági kibocsátás mintegy 13 százalékát – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért fel...
Az uniós és nemzeti forrásból finanszírozott támogatások igénybevételéhez szükséges egységes kérelem szankciómentes beadásra már csak néhány nap áll r...
Jövőre is folytatódik az élelmiszerek 2014-ben kezdődött áfa-csökkentése, így januártól a fogyasztási hal áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik, ha az...
Rendeletben tiltaná be a kormány az energiaitalok árusítását a 18 év alattiak számára.
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június utolsó hetében Magyarországon.
Ma lehet az idei nyár legmelegebb napja, amikor az abszolút melegrekord is megdőlhet.
Az ország középső területein egyre súlyosabb az aszályhelyzet, óriási szükség lenne a csapadékra.