Baromfiról, sertésről és szarvasmarháról is szólt a DAA Plusz fórum Egyházasfalun (x)
Győr-Moson-Sopron vármegye Soproni járásában, Egyházasfalu községben volt a Digitális Agrárakadémia Plusz fórumsorozat helyi programja.
Győr-Moson-Sopron vármegye Soproni járásában, Egyházasfalu községben volt a Digitális Agrárakadémia Plusz fórumsorozat helyi programja.
A nagy európai átrendeződések új lehetőséget, de komoly átalakulásokat is hozhatnak a magyar piac számára.
Az Ukrajnából érkező baromfihúsra is vonatkozniuk kellene az uniós jogszabályoknak, előírásoknak.
Az FDA szerint habár valóban kimutatták a H5N1 madárinfluenza vírusrészecskéit a boltokban kapható tejben, a tej továbbra is fogyasztható.
Egyelőre nincs jele, hogy Magyarországra is érkezett a fertőzött húsból, de ügyeskedők kijátszhatják a rendszert.
Az üzem alkalmazottai enyhe mérgezési tüneteket szenvedtek, többségüket már hazaengedték a kórházból.
A baromfi esetében a termelők, a sertésnél a feldolgozók aggódhatnak az árak alakulása miatt.
A hazai szereplők úgy érzik, fél kézzel kell bokszolniuk Mike Tyson ellen.
Húsvét előtt közel 70 féle különböző csomagolású és méretű tojás közül választhatnak a fogyasztók.
Ha nem történik drámai esemény, akkor az idei és a következő év is az állattenyésztés megerősödéséhez vezethet itthon.
Franciaországban hamarosan megkezdődik a második, madárinfluenza elleni vakcinázás.
Módosították a szabályokat Franciaországban, könnyebb helyzetben a termelők.
Bár vannak kihívások a hazai baromfiágazatban, a hazai és az uniós piacokra beáramló ukrán baromfihúsnál egy se nagyobb.
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Nagy István Javkhlan Bolddal, Mongólia pénzügyminiszterével.
Tavaly, az import tojás 74 százaléka Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott.
Számtalan harmadik ország vezetett be korlátozó intézkedéseket bizonyos magyar termékekre a madárinfluenza miatt.
A csökkenő fogyasztás és a jobb költségszerkezet miatt ötödével csökkent a termelői ár.
Csak alternatív-, ökológiai-, és szabadtartásból származó tojást árusít 2024-től négy fővárosi SPAR-üzlet.
Nagy István szerint jelenleg Európa mezőgazdasága, élelmiszer-önellátása forog veszélyben.
Aránytalan terhet ró a mezőgazdasági termelőkre a Bizottság javaslata a szakértők szerint.
Bizonyára sokaknak feltűnt már a városok parkjait, utcáit járva, hogy a platánfák körül egy-egy komolyabb vihar után rengeteg levált kéregdarab van a földön.
A legfrissebb prognózis szerint azonos termőterületről a tavalyit meghaladó, 135,7 ezer tonnás francia körtetermés várható.
Augusztusban a megszokottnál több és az átlagosnál kiszámíthatatlanabbul viselkedő nagyvad bukkanhat fel az utakon.
A nyár slágergyümölcse, a görögdinnye nemcsak finom, de rendkívül egészséges is.
Több megyére is figyelmeztetést adott ki mára a meleg miatt a meteorológiai szolgálat.