Egyre több gazda fordít hátat a szakmának: vészesen fogynak a gazdaságok
2005 és 2020 között több mint 5 millió gazdasággal lett kevesebb az Európai Unióban.
2005 és 2020 között több mint 5 millió gazdasággal lett kevesebb az Európai Unióban.
Évek óta túl alacsony volt az élelmiszerár, a drágulás tulajdonképpen egy ár-újrapozícionálás volt Magyarországon.
Csaknem 400 ezer tonnával kevesebb gyümölcsöt importáltak 2022-ben a németek, mint 2021-ben
Egy év alatt mintegy 21 százalékkal csökkent a karfiol vetésterülete Franciaországban.
A szakemberek szerint évente mintegy 100 ezer anyával csökken a juhállomány Magyarországon.
Ismét árat csökkent a Lidl, most a pékáruk kerültek középpontban az üzletekben.
A beszállítókkal egyeztetve több termék árát is mérsékelték a kiskereskedelmi láncok.
Jelentősen csökkent a vágások száma a magyar vágóhidakon, van olyan állat, amely esetében 37%-os visszaesés tapasztalható.
Az elmúlt időszakban közel 50 százalékkal csökkent a magyarországi kis- és középvállalkozások értéke.
A 2023-as évben mintegy 8-10 százalékkal emelkedhetnek a közúti fuvarozók költségei.
Az elmúlt évtizedekben harmadára csökkent a hóvastagság a magyarországi hegyekben.
Ha ez így megy tovább, nemsokára luxustermékké válhat a kakaó és a csokoládé is.
Egyre több alapélelmiszerről kell lemondania az embereknek itthon az elszálló árak miatt.
Elképesztően megdrágultak az inputanyagok, de éppen ezért egyre kevesebbet vásárolnak belőlük a magyar gazdák.
A januári esők feltöltötték a tavalyi év során kiszáradt tógazdaságokat, új reményt adva a halágazat szereplőinek.
Lesz elég műtrágya az idei szezonra, a kérdés csak az, hogy milyen gyártmányú és mennyiért adják.
Az előrejelzések szerint csökkenni fog a sertés- és marhahús iránti kereslet az Európai Unióban.
Egyre több mezőgazdasági gépet lízingelnek az ágazat szereplői, főleg az új gépek iránt nőtt a kereslet.
A támogatások nem húzzák ki a gödörből a zöldségtermesztőket, ennél sokkal többre lenne szükség.
A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző...
Továbbra is inkább szkeptikus a kötelező visszaváltási rendszerrel szemben a magyar borágazat.
Befejeződött a kalászosok aratása Békés vármegyében, a tavalyinál jobb termésátlagok születtek
Egyre nagyobb problémát jelent az afrikai sertéspestis járvány terjedése Vietnámban.
Milyen hatással van az emberi szervezetre az elmúlt hetekben tapasztalható brutális hőség?
Az olasz rendőrség 33 indiai mezőgazdasági munkást a szabadított ki egy farmról, ahol rabszolgaságban tartották őket munkaadóik.