Halálos betegséggel szemben tettek ellenállóvá sertéseket
Milliárdos károktól mentesülhetnek így az állattenyésztők.
Milliárdos károktól mentesülhetnek így az állattenyésztők.
Génszerkesztéssel tettek sertéseket ellenállóvá a világ egyik legköltségesebb állatbetegségével szemben – írta a BBC hírportálja.
A német vegyipari cég kiáll a legsikeresebb amerikai termékek mellett.
A válasz kereskedelmi korlátokat dönthet le, vagyis dollármilliók múlnak rajta.
Hogyan viszonyul egymáshoz a nemesítés, a génmódosítás és a génszerkesztés? És lehet-e helye utóbbinak a biogazdálkodásban? Egyebek mellett ezekről a...
Ellenszavazat nélkül fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége azt az állásfoglalást, amelyet a három élettudományi osztály – a biológia...
GMO-nak számítson-e a génszerkesztett kukorica? Segíthetik-e génszerkesztett sertések a szervátültetésre várókat? Többek között ezekről és hasonló kér...
A média minden szereplõje az EU csatlakozás híreivel borzolja a kedélyeket. Azt hiszem a magyar termelõk helyzete nem könnyû, nehéz hideg fejjel elvis...
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június utolsó hetében Magyarországon.
Ma lehet az idei nyár legmelegebb napja, amikor az abszolút melegrekord is megdőlhet.
Az ország középső területein egyre súlyosabb az aszályhelyzet, óriási szükség lenne a csapadékra.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható és a déli óráktól főleg a középső országrészben, valamint az Északi-középhegységben számítani kell záporok, zivatarok kialakulására