Nem örülnek a korai húsvétnak a juhtenyésztők
A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem...
A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem...
Megújult a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) három állattartó telepe, a 446 millió forintos beruházást pénteken adták át a barcsi Dráva Kapu...
Stratégiai keretmegállapodást kötött az agrártárca és a méhészek egyesülete, az ágazat további fejlesztésével kapcsolatos együttműködésről szóló dokum...
Ugyan már Magyarországon is egyre keresettebbek a nem ketreces tartásból származó tojások, a többség még ma is az olcsóbb típust emeli le a polcról –...
Kockázatos lehet az uniós brazil baromfihús-import, mivel a dél-amerikai országban szalmonellás fertőzéseket titkoltak el – közölte a Baromfi Termék T...
A Vidékfejlesztési Program keretében mintegy 1,5 milliárd forint támogatást nyert a Kurucz Cégcsoport, melynek köszönhetően egy új és komplex sertés v...
A kormányzati szereplők, az országos érdekképviseletek és a civilek összefogásával és egyetértésével érhetők el eredmények a halágazatban Udvari Zsolt...
Mintegy 2,2 kilogrammal nőtt a sertéshúsfogyasztás éves szinten Magyarországon egy emberre vetítve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerin...
A magyar-román határtól mintegy 4 km-re afrikai sertéspestist (ASP) diagnosztizált egy háztáji állományban a Román Állategészségügyi Szolgálat. A hely...
A magyar húsiparnak a nemzetközi versenytársak nagy többségénél drágább alapanyagból kell dolgoznia a Hússzövetség társadalmi elnöke szerint. Az ágaza...
Egységes szerkezetben, új intézkedésekkel is kiegészítve foglalja össze az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezési feladatokat az országos főálla...
A magyar marhahús-fogyasztás uniós átlaghoz közelítése érdekében kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – mondta a köztestület elnöke sz...
A sertéstartók egy részének veszteséget hoznak a mai árak, de többségüket most inkább az foglalkoztatja, hogy a Magyarországon eddig még ki nem mutato...
A jelenleg érvényesnél is szigorúbb intézkedések várhatók annak érdekében, hogy az afrikai sertéspestis elkerülje hazánkat – írja a Magyar Idők péntek...
Az EU és tagállamai fektessenek többet a méhek védelmébe, a hamisítás elleni harcba és a termelők támogatásába – áll az Európai Parlament csütörtökön...
Több sertést és juhot dolgoztak fel tavaly az országban, míg marhából és baromfiból kevesebb került a vágóhidakra – írta a Magyar Idők szerdán. Az Agr...
Az I. Magyar Rovaripari Konferencia során kiderült, a rovarok felhasználhatósága elképzelhető mind a takarmányozásban, mind pedig az élelmiszeriparban...
A sertéságazatot érintő nemzeti hatáskörben meghirdetett támogatások közül a sertés állatjóléti támogatások a legjelentősebbek. A sertéstartók a serté...
Két új vágóhíddal is bővül a közeljövőben a hazai baromfifeldolgozás kapacitása – írta szombaton a Magyar Hírlap. Hazánk jelentős tételben exportál sz...
Mivel az államkincstárhoz annak munkarendje miatt egy adott napon nem lehetett támogatási kérelmet beadni, így az állatok birtokon tartási kötelezetts...
Északnyugat felől szakadozott hidegfronti felhőzet érkezik, s halad délkelet felé, de ennek ellenére is összességében sok napsütés várható
A konyhakertben általában zöldségeket, gyógy-, és fűszernövényeket tartunk, pedig lehetne mást is.
A brazil kormány jelentése szerint véget ért a Newcastle-betegség kitörése az országban.
A legújabb trend szerelmesei már nem csak kávébabból készítik el kedvenc italukat.
A szakemberek szerint rekordszámú kékvércse-pár költött idén a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben.