Várhatóan kisebb lesz a húsvéti bárányexport a tavalyinál
Az átlagos 100-120 ezer húsvéti báránynál az idén várhatón mintegy 10 ezerrel kevesebbet lehet majd exportálni Olaszországba, miközben az elérhető ár...
Az átlagos 100-120 ezer húsvéti báránynál az idén várhatón mintegy 10 ezerrel kevesebbet lehet majd exportálni Olaszországba, miközben az elérhető ár...
Újabb kiskapu zárulhat be az orosz piacra szánt embargós termékek előtt – írja a Magyar Idők csütörtöki száma. Bár tavaly még jelentős mennyiségű leng...
Élénkült a magyar gazdaság, az első három hónapban a GDP-növekedés akár a 2016 végén mértnek a duplája is lehetett – írja a Világgazdaság.
Az exportlehetőségekről tárgyalt Tokióban a japán társtárca miniszterhelyettesével és importcégek vezetőivel Czerván György, a Földművelésügyi Miniszt...
Az Európai Unió agrár-élelmiszeripari exportja kiemelkedően növekedett 2016-ban, 1,7 milliárd euróval meghaladta a megelőző évit, elérte a 130,7 milli...
Szinte minden haszonállat esetében nőtt a feldolgozott hús mennyisége 2016-ban – írja a KSH adataira támaszkodva a Magyar Idők. A statisztika szerint...
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elutasította Oroszország fellebbezését, amelyben Moszkva azt kifogásolta, hogy a genfi székhelyű szervezet szerint...
The annual value of EU agri-food exports in 2016 reached a new record level with total exports reaching €130.7 billion, up €1.7 billion on 2015. The b...
A magyar fokhagymabirodalomnak számító makói térségben egyre több termelő gabonára vált – írja a napi.hu. Ráadásul növekszik az import, az árak pedig...
Az Orosz Élelmiszeripari Gyártók és Forgalmazók Szövetsége (Ruszprodszojuz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködési megállapodást kötö...
Tegnap este nagyszabású gálával vette kezdetét Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét. A megnyitón Fazekas Sándor mintegy háromezer fős hallgatóság előtt mon...
Az elmúlt év végén érkezett Kínába az első 20 tonnás búzaszállítmány Magyarországról, amelynek szerdán tartották ünnepélyes átadását Sanghajban.
Idén az első héten 484 forintra emelkedett az élő sertés kilójának termelői ára, amely 21 százalékkal magasabb az előző évinél – írta a Világgazdaság....
Lényegesen több mezőgazdasági és élelmiszeripari terméket exportált hazánk az év első nyolc hónapjában, mint a múlt év azonos időszakában – derül ki a...
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a múlt héten a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A tanácskozáson kiderült, hogy véglegesítették a szől...
Bővülhet az Izraelbe és Palesztinába exportált magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek köre és forgalma, élénkülhet a közel-keleti országokka...
Ágazati konferenciát tartott a Tej terméktanács, ahol elhangzott, hogy az elmúlt két évben a magyar tejtermelőket az állami támogatás tartotta életben...
Moszkva a lehető legtovább el fogja húzni az uniós országokkal szemben bevezetett élelmiszerembargó feloldását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz...
The monthly value of EU agri-food exports in September 2016 reached a record value of almost €11.5 billion exceeding the export values in September of...
Idén jól indult a szezon a hazai meggytermelők számára, ám az orosz embargó és a német export akadozása miatt csökkent a meggy felvásárlási ára. A köz...
Idén számos fontos változással kell számolni a növényegészségügy területén az Európai Unióban.
Madárinfluenza jelenlétét mutatta ki Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a Nébih laboratóriuma.
Az utóbbi időben több hasonló eszközt találtak az északkeleti régió különböző pontjain.
Szinte kitavaszodott januárban és az enyhe időjárás a következő napokban is megmarad.
Lengyelországban egyelőre stabil a burgonya ára a nagybani piacokon, ám sok jel utal arra, hogy ez változni fog.