Az úton tovább kell menni

Agro Napló
Igen tartalmas évet tudhat maga mögött a Magyar Állattenyésztõk Szövetsége.

Míg korábban egyfajta protokoll szervezetként tekintettek a MÁSZ-ra, mostanában egyre több jel mutat arra, hogy a szövetségnek sikerül felnőnie a nagy országos érdekképviseleti és szakmai szervezetekhez. Ezek között kiemelendő az elkövetkezendő évtized állattenyésztését meghatározó EMVA fejlesztésekben, közvetlen uniós (SAPS, majd 2009-től SPS) és top up valamint a nemzeti támogatások, agrárpolitika kidolgozásában és nem utolsósorban végrehajtásában történő aktív részvétel, szerepvállalás. Fontos, hogy a megkezdetett úton továbbmenjünk, lendületünk ne törjön meg. Ne felejtsük el, hogy a civil szervezetekre súlyát, szerepét a szervezettségük, társadalmi beágyazottságuk mellett elsősorban a vezetőségük helyzetfelismerése és rátermettsége határozza meg.



Új lehetőség

A történelmi helyzet márpedig kedvezőnek tekinthető abban az értelemben, hogy az agrárkormányzat fogékony az érdemi és megvalósítható szakmai javaslatokra, illetve olyan időszak küszöbén állunk (uniós agrárpolitika legutóbbi átfogó reformja), amely meghatározó lesz a követező évtizedek állattenyésztésére. A támogatások termeléstől történő leválasztása, ill. folyamatos csökkenése egyre nagyobb szabad lehetőséget ad a termelők kezébe, hogy maguk döntsék el, hogyan reagálnak a piaci elvárásokra. Ez remélhetőleg a versenyképesség javulását eredményezi majd, amire az európai gazdáknak bizony nagy szüksége van. Aki tehát a következő években rendelkezésre álló fejlesztési, támogatási lehetőségeket kihasználja, az szinte behozhatatlan lépéselőnyre tesz szert. Mi azon dolgozunk, hogy a tenyésztőket, állattartókat segítsük eligazodni a hazai és uniós jogszabályok, valamint a támogatási és fejlesztési lehetőségek sûrû erdejében. Ennek érdekében az EMVA pályázatok kidolgozása után jelenleg az SPS rendszer kialakításban és a 2009-től induló új AKGP célterületek kimunkálásban aktív szerepet vállalunk.



EMVA

Éppen egy éve júniusban kérte fel a MÁSZ küldöttgyûlésen Gráf József miniszter úr szövetségünket, hogy tagszervezeteinket érintő ágazatokra vonatkozóan dolgozzunk ki fejlesztési elképzeléseket, amelyek alapján a 2007-2013-as uniós költségvetési időszakban a vidékfejlesztés céljaira rendelkezésre álló brüsszeli és hazai támogatási forrásokat (összesen mintegy 1250 milliárd forint) az állattenyésztés célszerûen és hatékonyan tudja felhasználni. Még augusztusban létrehoztunk öt ágazati (sertés, szarvasmarha, ló, juh-kecske és őshonos) munkacsoportot tagszervezeteink munkatársai és sikeres gyakorló szakemberek bevonásával. Javaslatainkat októberben átnyújtottuk Miniszter úrnak, aki munkánk elismeréseként felkért, hogy vegyünk részt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégia, későbbi nevén ÚMV Program (ÚMVP) kidolgozásában. Az Egységes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) forrásaiból – 25 ill. 20 százalékos nemzeti hozzájárulás mellett – megvalósuló fejlesztések, projektek célterületeinek kialakításában tehát aktív szerepet kaptunk és vállaltunk. November és március között számos munkaértekezletet tartottunk, ahol a részleteket vitattuk meg az FVM, a hatóság és a tenyésztők, tartók képviselőivel. Tavasszal tagszervezeteink tájértekezletein, elnökségi üléseken, küldöttgyûléseken, valamint a Magyar Állattenyésztők Lapja hasábjain keresztül tájékoztattuk a tenyésztőket, gazdákat a várható pályázati lehetőségről. Lapunkban továbbra is rendszeresen összefoglaljuk az aktuális EMVA pályázatok és más támogatási lehetőségek legfrissebb tudnivalóit. Ezeket az információkat a jövőben honlapunkon (www.allattenyesztok.hu) is elérhetővé kívánjuk tenni. Fontosnak tartjuk a tenyésztők pontos, közérthető, világos tájékoztatását. Sajnos gyakran előfordul, hogy a média felületes információt közöl, amely megzavarhatja a termelőket a tisztánlátásban.



Támogatások

Nem nagyon lehet találkozni olyan gazdával, aki meg lenne elégedve az éppen aktuális támogatási lehetőségekkel. Pedig, ha visszatekintünk a nem is olyan régmúltra, bizony a mai pénzek felét, harmadát kapta az agrárium. Tény az is, hogy a magyar mezőgazdaságnak juttatott uniós összeg még idén is csak 40 százalékát éri el a régi tagállamok termelőinek fizetett területalapú támogatásnak és a nemzeti kiegészítéssel (78 milliárd Ft) is legfeljebb 64 százalékos szintet érünk el. Jó hír, hogy 2008-tól évente 10 százalékkal fog növekedni az euróban adott uniós terület alapú támogatás (SAPS).






A top up vagy kiegészítő nemzeti támogatások esetén sikeres volt a MÁSZ, hiszen javaslatainkat – amelyek a realitásokból kiindulva a lehető legnagyobb támogatást biztosítják az állattartóknak – elfogadta a minisztérium. Ennek eredménye, hogy az ún. állatalapú támogatások esetén minden jogcímnél érezhető növekedés van annak ellenére, hogy a forint/euró árfolyama a tavalyihoz képest 8 százalékot romlott.






Állattenyésztési Alap

Korábbi írásainkból már bizonyára mindenki értesült az ún. Állattenyésztési Alap körüli gondokról, anomáliákról. Miközben az állatalapú támogatások összege évről-évre folyamatosan emelkedik, a tenyésztés-szervezésre adható támogatás mértéke egyre csökken. 2005-ben forráshiányra hivatkozva az FVM július 12-én felfüggesztette a kifizetést (mintegy 300 millió Ft-nak megfelelő összeget azóta sem fizetett ki a szaktárca), majd 2006-tól 40 százalékkal csökkentette az egyes jogcímekre (törzskönyvezés, tenyészérték-becslés, teljesítmény-vizsgálatok stb.) adható összegeket. Idén a helyzet tovább romlott, ugyanis megtörtént, ami még soha: nyár közepéig egyetlen fillér pénzt nem kaptak feladataik elvégzésére a tenyésztőszervezetek. Ennek oka, hogy a minisztériumban lapzártánkig nem készült el az ehhez kapcsolódó rendelet! A korábbi évek gyakorlata szerint minden év tavaszán hatályba lépett a tenyésztés-szervezési támogatásokra is vonatkozó jogszabály. Mivel idén bizonyos jogcímeket az unióval újra el kellett ismertetni, annak érdekében, hogy május 1. után (a csatlakozás évfordulója miatt) is adható legyen a támogatás, az FVM úgy döntött nem jelentet meg külön májusig tenyésztés-szervezési támogatási rendeletet, hanem egész évre egyet fogadtat el. Ez a jogszabály azonban igen nehezen készül, ráadásul a MÁSZ szakmai javaslatait első körben teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az illetékes főosztály. Természetesen minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ez a méltánytalan helyzet megszûnjön, a MÁSZ javaslatai bekerüljenek a rendeletbe, a késedelemért felelős személyeket pedig felelősségre vonják. Tûrhetetlen, hogy néhány felelőtlen köztisztviselő munkája miatt tenyésztőszervezetek, illetve a tenyésztés-szervezés megbénuljon!



Jogszabály-alkotás

Az elmúlt egy évben igen sok jogszabály jelent meg, amely az állattenyésztőket érinti. Szövetségünk részéről jogos igényként fogalmazódik meg, hogy az állattenyésztést érintő valamennyi jogszabályt a társadalmi egyeztetés folyamán véleményezhessük. A tenyésztést szorosabban érintő (pl. tenyésztés-szervezési, EMVA, állatalapú támogatások) kérdéseknél a konkrét rendelet-alkotásban is részt kívánunk venni annak érdekében, hogy a szakma igényeit figyelembe vegye a jogszabályalkotó. Az elmúlt évben alkotó együttmûködést alakítottunk ki a minisztérium szinte valamennyi számunkra stratégiai jelentőségû főosztályával. A szaktárca dolgozóinak hozzáállása úgy gondoljuk pozitív irányban változott és egyre inkább jellemző a szakma problémái iránti fogékonyság. Sajnos vannak azonban még mindig kivételek (lásd tenyésztés-szervezés rendeletért felelős főosztály). Bízunk benne és dolgozunk rajta, hogy ebben a tekintetben is rövid időn belül érzékelhető változás következzen be. Véleményünk szerint a szaktárca elsődleges feladata a szakmai szervezetek által, a termelők nevében megfogalmazott javaslatok jogszabályi keretekbe illesztése, nem pedig annak bizonyítása, hogy mit miért nem lehet megtenni. Ilyenkor van az, hogy jönnek az elhárító mondatok: „Brüsszellel ezt egyeztetni kell” vagy „ahhoz rendeletet kell módosítani” esetleg a diplomatikus kitérő válasz: „az ügy folyamatban van”.





Állattenyésztési kiállítások

A MÁSZ alapvető feladatai közé tartozik a tenyészállat bemutatók szervezése. Rendszerint évente 3 kiállítás megrendezésében veszünk részt (Hódmezővásárhelyen, Debrecenben és Kaposváron). Tavaly sajnos rajtunk kívül álló okok miatt elmaradt a kaposvári kiállítás, viszont ebben az évben társzervezőként megújult és takarmányozási konferenciával bővített rendezvényt szervezünk a Kaposvári Egyetemmel és a Magyar Mezőgazdaság Kft.-vel közösen. A szeptember 27-29.-én megrendezésre kerülő Kaposvári Állattenyésztési és Takarmányozási Napok előkészületei már javában folynak. Hódmezővásárhelyen és Debrecenben sikerül minden évben színvonalas kiállítást szervezni, amelynek záloga a szervező cégek és a tenyésztőszervezetek között kialakult eredményes együttmûködés. A jövőben célunk, hogy az országos rangú kiállítások számát 4-re növeljük (két-két kiállítás a Dunántúlon és az Alföldön), illetve a MÁSZ szerepét a közös feladatok szervezésében és bonyolításában fokozzuk. A sikeres és színvonalas kiállításokhoz szükség van állami segítségre, hiszen a tenyészállatok valójában a magyar állattenyésztés termékei, amelyeknek reklámozására éppúgy forrást kell biztosítani, mint a magyar zöldségre, gyümölcsre vagy borokra. A jelenlegi helyzet ugyanis az, hogy a tenyésztők között csak nagyon keveseknek jelent konkrét forintokban mérhető többlet árbevételt tenyészállataik bemutatása, felkészítése. A tenyésztőszervezetek anyagi lehetőségei korlátozottak, így a tenyésztőik szereplését egyre kisebb mértékben, tudják anyagilag segíteni.



Tagszervezetek helyzete

A MÁSZ erős szakmai szervezet kíván lenni. Ez csak úgy lehetséges, ha tagszervezetei is biztos anyagi és társadalmi lábakon állnak. Sajnos az elmúlt időszakban több tagszervezetünkben is belső gondok léptek fel, amelyeket a lehető leghamarabb meg kell oldani, lehetőleg úgy, hogy az ne okozzon az egyesületnek presztízsveszteséget. Ebben a MÁSZ szerepet vállalt eddig is és ezután is fontosnak tarja a konfliktus helyzetek megoldását, az egység megteremtését. Hangsúlyozzuk, a változtatás lehetősége, a belső problémák, feszültségek megoldása azonban a tagság kezében van! Ezeket „felülről” nem szabad és nem is kívánjuk elrendezni. Az ágazatban dolgozók jövedelem helyzetének romlása, a tenyésztőszervezeteknek nyújtott egyre csökkenő mértékû támogatás, az éleződő versenyhelyzet, az átalakuló agrárpolitika mind-mind komoly kihívást jelentenek. Már nem hivatalnok típusú, hanem jó szervezőkészségû, gyakorlatias, rugalmas, mozgékony, nyelveket beszélő vezetőkre van szükség, akiket a szakma és a döntéshozók egyaránt elfogadnak. A hatékony mûködéshez a konfliktus teremtő és fenntartó személyeket ki kell szûrni a szervezetek irányító testületeiből. Ez csak demokratikus úton, alulról jövő kezdeményezéssel érhető el. A tenyésztők saját maguk dönthetik el kiket választanak vezetőiknek, amennyiben tehát egy szervezet nem jól mûködik, az egyben a tagság felelőssége is. A jövőben olyan tenyésztőszervezetek fognak talpon maradni, amelyek felismerik, hogy a klasszikus tenyésztés-szervezési feladatok mellett milyen szolgáltatásokat kell találni (tenyésztési, genetikai, takarmányozásai, szaporítási, stb. szaktanácsadás, piaci információk gyûjtése, közlése), amivel a tenyésztők munkáját segítik, jövedelmezőségüket javítják és ennek fejében a tagdíjak a mûködési költségeiket fedezik.





A cikk szerzője: Dr. Wagenhoffer Zsombor

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!