Erre sokan nem figyelnek a gyümölcsfák metszésekor: itt rontják el
Némely gyümölcsfák körül nagy mennyiségben találkozhatunk gyökérsarjakkal, egy fa kivágása után pedig még több ilyen jelenik meg.
Némely gyümölcsfák körül nagy mennyiségben találkozhatunk gyökérsarjakkal, egy fa kivágása után pedig még több ilyen jelenik meg.
A 2024-ben tapasztalt időjárási anomáliák nem tettek jót a hazai halfajták állományainak.
A legfrissebb előrejelzések szerint a hétvégén tetőzhet a Duna áradása Budapesten.
Az Európai Unió klímafigyelő szolgálata műholdas felvételekkel segíti a közép-kelet-európai országokat.
A Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni.
Kiderült, milyen lesz a folyó vízállása szeptember 15. és 21. között Magyarországon.
a 2013-as tetőzéseknél a Budapestig tartó szakaszon és a fővárosban átlagosan körülbelül 40 centiméterrel alacsonyabb lesz a vízállás.
A nagy mennyiségű csapadék miatt már kedden víz alá kerülhet az alsó rakpart Budapesten.
Jövő héten kedden elérheti a fővárost a víz, aminek köszönhetően eláraszhatja a rakpartokat a Duna.
A klímaváltozás miatt inthetnek búcsút a magyarok az eddig ismert ősznek és télnek.
Ezen a nyáron a szokásos halveszteség a többszörösére nőtt a folyókban kialakult oxigénhiány miatt.
A már két hónapja tartó nagyon meleg és nagyon száraz idő hatására teljesen elpárolgott a víz az Orosháza mellett fekvő tavakból.
Bizonyos elemek be nem tartása esetén a meg nem feleléssel érintett tábla az adott évben AKG támogatásra nem jogosult.
Szinte minden második építész, létesítményüzemeltető, illetve városgazdálkodó szerint folyamatosan nő az igény a fenntartható esővízkezelés iránt.
A megkezdődőtt szarvasbőgés miatt részleges erdőlátogatási tilalmat jelentett be a Gemenc Zrt.
Akkora felhőszakadás és vihar volt Magyarország több területén is, hogy úsztak az utak.
Visszamelegedett a Balaton a hétvégére. Gyenesdiásnál már 28 fokos hőmérsékletű a víz.
Az Agrárminisztérium is számos új elemmel ösztönzi a víz megtartását az uniós keretek között kialakított hazai agrártámogatási rendszerében.
A nagy forróság miatt brutális oxigénhiány alakult ki, és kóros iszapgáz szabadult fel a halastavakban.
Rekordmeleg a Földközi-tenger, a vízhőmérséklet helyenként a 30 fokot is meghaladja.
Az elismert virológus szakterülete a növényvírusok rendszertana és patológiája volt.
A kukoricaszektor magyarországi helyzete igazi állatorvosi ló vagy éppen kortünet.
Változik az elektronikus ügyintézés rendszere, 2025. január 1-jétől megszűnik az eddigi ügyfélkapus azonosítás.
Óriási különbség volt a mért hőmérsékletek között december 19-én Magyarországon.
Még idén többlettámogatáshoz jutnak az állatjóléti támogatásra pályázó víziszárnyas-tartók Magyarországon.