A húsfogyasztás mennyisége sokáig a társadalmi jólét fontos fokmérője volt. Az iparszerű állattartás és a növekvő hús-, tej- és tojásigényt igyekszik minél olcsóbban, minél nagyobb hozamokkal kiszolgálni.
Az ellések lefolyása, az újszülöttek egészségi állapota kritikus faktor az állattenyésztés valamennyi ágazata esetében. Az unipara (általában egyet ellő) állatfajoknál ez kissé kritikusabbnak tekinthető, mert döntően befolyásolja az anyaállat produktivitását a megszületett egy, illetve ritkábban kettő utód minősége.
Szakmai előadásokkal egybekötött partnertalálkozóra került sor 2015. április 9-én a 25 éves Déli-Farm Kft. - Állattartás-technológiai áruházánál.
A húshasznosítású bikaborjakat és a továbbtenyésztéshez nem szükséges üszõborjakat a választás után a tej- és kettõs hasznosítású állományokból származó ivadékokhoz hasonlóan rendszerint hizlalásra fogják.
BevezetésA húshasznú tehéntartás kapcsán a szakemberek általában megjegyzik, hogy itt az egyetlen hozam a borjú. Így a relatíve alacsony termelési érték miatt a tartás, takarmányozás olcsóságára kell törekedni. Ez a megállapítás csak a tehéntartásban igaz. A választott borjak esetében kénytelenek vagyunk kompromisszumokra.
Célunk, egészséges, fertõzõ betegségektõl mentes állatok felnevelése, amelyek a késõbbi életkorban (a hasznosítási iránynak megfelelõen) genetikailag determinált képességüket maximálisan tudják a termelésben kamatoztatni.
Miután a szarvasmarha egyet ellõ állat, nagyon fontos, hogy a megszületett utódokból mind több szakszerûen felnevelt tenyészállat, a hízóanyagból pedig mind több kiváló minõségû vágóállat legyen. A szarvasmarha esetében igaz leginkább, hogy szaporulat nélkül nincs tejtermelés és nincs hústermelés. Kiváló tenyészállat csak olyan egyedbõl lesz, amelynek a fejlõdésének minden szakaszában maximálisan kielégítjük az igényeit, mint a tenyésztés, mint a takarmányozás és nem utolsósorban tartástechnológia szempontjából. A borjúnevelés az egyed fejlõdésének elsõ legfontosabb szakasza.
Kevés szelídgesztenye termett az idén
