Hírek > Gazdaság 2023.01.17.
Több mint kétszeresére nőtt a sertészsír ára

A hatósági ár nem tett jót a zsíros kenyér árának sem, így az infláció a legszegényebbeket sújtja.
A hatósági ár nem tett jót a zsíros kenyér árának sem, így az infláció a legszegényebbeket sújtja.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén elfogadta a méhek és a mezőgazdasági termelők védelmét sürgető európai polgári kezdeményezés aláírásainak ellenőrzéséről szóló jelentést.
A globális élelmezésbiztonság érdekében az Európai Bizottság 500 millió eurós támogatási csomagot javasol az ukrajnai háború miatt leginkább sújtott európai mezőgazdasági termelők támogatására.
A mezőgazdasági termelők helyzetének javítása érdekében Brüsszelnek meg kell reformálnia az ellátási láncra vonatkozó szakpolitikai keretrendszert, vissza kell szorítania a tisztességtelen kereskedelmi módszereket és meg kell könnyítenie a hozzáférést a forrásokhoz – hangsúlyozták az Európai Bizottság (EB) által megbízott, mezőgazdasági piacokat vizsgáló munkacsoport hétfőn közzétett ajánlásaiban.
Még ebben az évben tárgyalások kezdődhetnek az élelmiszertermelők és kereskedők között egy kiegyensúlyozottabb erőviszonyokat teremtő megállapodás érdekében, hogy ne mindig a termelő kerüljön kényszerhelyzetbe, hanem akár az árrés kis részének átengedésével legyen partner a kereskedelem is - jelentette be Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Mosonmagyaróváron, a termelői piacon tartott sajtótájékoztatóján.
Már csak néhány hét, s Szentlőrincen ismét benépesül a vásártér. A Gazdanapok immár huszonharmadik alkalommal várja augusztus 12. és 14. között a szakmai közönséget és a vásárlátogatókat.
Már csak egy hét, s Szentlőrincen ismét benépesül a vásártér. A Gazdanapok immár huszonharmadik alkalommal várja augusztus 12. és 14. között a szakmai közönséget és a vásárlátogatókat.
Egyszerűbbé válik a termeléshez kötött támogatások igénylésekor a minősített vetőmag igazolása a szaktárca módosításának köszönhetően.
Az agrártárca a zöldség-gyümölcs ágazaton belül is kiemelt területként kezeli a dinnyeágazatot, ezért elkötelezett a Dinnye Program további folytatásában – mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős államtitkár a IV. Nemzeti Dinnyefórumon, Medgyesegyházán.
Igazi innovatív ötlet a Kertész-Klub kezdeményezése, amellyel egy új típusú értékesítési formát teremt a városok szívében – mondta Feldman Zsolt Budapest első Vitamin Szalon üzletének megnyitóján, a Campona bevásárlóközpontban.
Interjú Knolmár Tiborral
A hazai gazdálkodók rendszeresen gyűjtenek szakmai információkat e-mailben kapott ingyenes hírlevelekből is, a személyes kapcsolatok mellett. E két csatorna használatát az internetes agrárportálok és a nyomtatott mezőgazdasági szaklapok követik a rendszeresen, illetve gyakran használt információforrások között.
Az októberi hónapban az agrár-környezetgazdálkodásban résztvevő gazdálkodóknak el kell kezdeniük a 2013/2014. gazdálkodási évre vonatkozó gazdálkodási naplójuk elküldésének előkészítését.
Terrano FM – leguniverzálisabb Horsch szántóföldi kultivátor
Az agráriumot a többi ágazathoz képest lassabban hódította meg az internet, de az online megjelenések mellett ma már az elektronikus kereskedelem is egyre jobban és újabb változatokban terjed.
A LEMKEN, a professzionális szántóföldi növénytermesztés specialistája a 2013-as évet is kitűnő eredménnyel zárta, az azt megelőző kétévi folyamatos növekedést követően. 363 millió € forgalommal a LEMKEN Csoport 6% növekedést produkált az előző évhez képest, ha pedig leszámítjuk a LEMKEN és franciaországi Stoll szétválásából származó egyszeri speciális bevételt, akkor a Csoport növekedése elérte a 10%-ot.
Az agrárkamarai tanácsadóknál és a falugazdászoknál már átvehetőek a kamarai tagkártyák a gazdálkodók számára. A húsmarha és juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezet- átalakítási támogatások teljesítéséről 2014. év március 15. napjáig kell nyilatkozniuk a támogatást igénylőknek az MVH által erre a célra rendszeresített nyomtatványon.
A lengyel mezőgép szektor az új traktoreladásai alapján a 4. helyen áll Európában. Ez akkor is igaz, ha a CLIMMAR Rotterdami Kongresszusán elhangzottak és a Lengyel Mezőgazdasági Gépforgalmazók Szövetségének adatai alapján a tavalyi évben a traktorok forgalmazása Lengyelországban az előző évhez képest jelentősen visszaesett. A január–augusztusi időszakra vonatkozóan a 2012. évi 14 ezer darabról 2013-ban 10 700-ra csökkentek az eladások, ami 24%-os visszalépést jelentett.
A mezőgazdasági termelők a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adóját 2014. év január 16-tól igényelhetik vissza, de már csak elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül. Január hónaptól az őstermelőknek őstermelői igazolványaikat érvényesíteniük kell, amennyiben azt a 2013. évben nem érvényesítették több évre.
A magyar kukoricatermelők legnagyobb problémája az időjárás, ezen belül pedig a csapadékellátottság kiszámíthatatlansága. DEKALB nemesítői olyan hibrideket fejlesztenek, melyek megbízható teljesítményt nyújtanak mind aszályos mind csapadékos évjáratokban.
- Traktorbeállás az MGI-ben - MF újdonságok az Agritechnica-n: 400 és 100 LE-s traktorok, 8 ládás és hibrid kombájn! - Jó az idei kukoricatermés, de készülni kell a kihívásokra - A SAATEN-UNION Romania Srl. és a BASF megállapodást kötött a Clearfield® Plus napraforgó gyomirtási technológia licenceléséről - Változnak a mezőgazdasági termelők információszerzési szokásai
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kukorica optimális vetésideje előrébb tolódott Magyarországon. A mai gyakorlatban már március végén, április elején megkezdik a vetéseket, természetesen ez nagyban függ az évjárattól, és a földrajzi elhelyezkedéstől. A korai vetés előnye a korábbi virágzás, a biztosabb megtermékenyülés, és az alacsonyabb betakarításkori szemnedvesség. Természetesen a korai vetésnek megvannak a buktatói, alacsonyabb hőmérséklet következtében vontatott a kelés. A fiatal csíranövény elhúzódó kelés esetén jobban ki van téve az időjárás viszontagságainak, illetve a rovarkártevőknek. Ezt a kockázatot kívánja csökkenteni a DuPont Pioneer a Pioneer Prémium Ajánlattal, amelyben válogatott minőségű vetőmagot kínálunk extra csávázószeres kezelés mellett.
A szeptemberi−októberi esőzések hatására rendkívül lassan halad a francia termelőknél a kukoricabetakarítás. Október végére elérik a 30%-os készültséget, más években ilyenkor 70–80%-nál szoktak tartani. Közepes, 15 millió tonna körüli termésre számítanak, a jelenlegi 240 euró/t MATIF tőzsdei árakkal.
Az agrárkamarai regisztráció új határideje 2012. november 30. A tagságra kötelezetteknek november 30-ig kell bejelentkezni a Magyar Agrárkamara honlapján az agrárkamarai választási tagjegyzékbe, és eddig kell megfizetni az 5000 Ft összegû egyszeri regisztrációs díjat is. Fontos tudni, hogy a tagsági díj megfizetése a korábbi közleményekkel ellentétben már megtehetõ csekken is, amelyet a falugazdászoknál lehet átvenni.
A DuPont Pioneer 2012-ben elindított Pioneer Farmer Klub hûségprogramját több mint 100 000 zsák értékesített Pioneer kukorica, közel 300 tag, garantált díjazás és még szilárdabb szakmai együttmûködés jellemzi.
A DEKALB-hibridnemesítés az elmúlt 15 évben az OGURA-INRA eljárás meghonosításával csúcstechnológiájú hibrideket nemesített Európa-szerte, és sikerült bevezetnie olyan, egyre értékesebbé váló tulajdonságokat, mint például a megbízhatóság és kezelhetõség az újgenerációs, nagy teljesítményû repcehibridek növekvõ portfoliójába. A nemesítési technológia nagyon gyorsan fejlõdött, különösen az elmúlt évtizedben, és az itt alkalmazott innovatív megoldások rendkívül fontos szerepet játszottak a DEKALB-termékek kifejlesztésében.
Fennállása legsikeresebb esztendejének könyveli el a BASF a 2011-es évet, amely számukra az értékteremtõ partnerségrõl szólt – erre a kiváló alapra épül a 2012-es üzleti elképzelésük és filozófiájuk is. Szezonnyitó rendezvényükön a kiszámíthatóság, a megbízhatóság, az együttmûködési készség és a felelõsségteljes magatartás jegyében fogalmazódtak meg az Agrodivízió stratégiái.
Egy évvel korábban azt állapíthattuk meg, hogy sokaknak, sajnos többnyire a víz ellehetetlenítette szinte egész évben a gazdálkodást. Ezt a tényt részben a 2011-es évrõl is elmondhatjuk, de ellenkezõ elõjellel, mert inkább a vízhiány okozott gondot.
A falugazdászoknál 2012. március 20-ig érvényesítethetõk az õstermelõi igazolványok továbbra is 1000 Ft-ért. A monitoring adatszolgáltatási kötelezettség határideje lejár 2012. március 12. dátummal.
A 172./2011 (XI. 24.) számú MVH közlemény szerint február végéig igényelhetõ térítésmentesen a nemzeti kvótatartalékból közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta. Az idei évben is március 20-ig lehet az õstermelõi igazolványokat érvényesíteni. Február hónapban a termelõknek monitoring adatszolgáltatási kötelezettségüket is teljesíteniük kell elektronikusan az ügyfélkapun keresztül.
A martonvásári nemesítés legújabban ajánlott terméke az Mv 350 kukoricahibrid. Mint minden újdonság, az
DKC4590 „Eminens” DKC4795 „Aszálylovag”
Kukorica fajtabemutató részesei lehettek õsszel az MTA Mezõgazdasági Kutatóintézet és a Bázismag Kft. közös rendezvényének vendégei. A vetõmag újdonságok bemutatása mellett szakmai elõadások gondoskodtak arról, hogy naprakész információhoz jussanak az érdeklõdõk a nemzetközi tendenciákat illetõen is.
A gabonakereskedõk közleményeiTájékoztató az õszi kalászos vetõmagkínálatról2011. évi GOSZ-VSZT posztregisztrációs búzakísérletek terméseredményei
Hazánkban több olyan nagy expót, kiállítást rendeznek, ahol mezõgazdasági gépek, berendezések is szerepelnek. Már régóta nem „egyeduralkodó” a hagyományos Agro+Mashexpo és a szintén régi „Bábolnai Napok”. Úgy néz ki, hogy további „osztódás” figyelhetõ meg, mivel az ország mezõgazdasági gépellátással foglalkozó vállalatainak egy része új központi kiállítást az etyeki „Agrárgép Show”-t hozta létre.
A Baki Agrocentrum Kft. integrációjában az õszi káposztarepce termeltetésének évek óta meghatározó szerepe van. A cég Zala megye repcetermelõinek több mint egyharmadát látja el a termeléshez szükséges input anyagokkal (mûtrágya, vetõmag, növényvédõ szer) és vásárolja fel a megtermelt repcemagot. A Baki Agrocentrum Kft. növényvédelmi szaktanácsadóját, Horváth Tamást kérdeztük az elmúlt év termelési tapasztalatairól.
A tavalyi évben a repcetermesztõk jelentõs része veszteséges volt, a 2,1 t/ha-os országos átlag nem fedezte a költségeket. Idén új lehetõséget adhatunk a repcének és nem a tavalyi áron!
A Syngenta Seeds genetika 2010-ben meghaladta a 60%-os piaci részarányt a hazai napraforgótermesztésben. Ezúton is szeretnénk megköszönni a termelõink bizalmát. Õszintén állítjuk, ez a legfontosabb érték számunkra.
Az igen koraitól a siló hibridekig
Nehéz tavasz után kihívásokkal teli betakarítási szezon
A talaj és termékenysége feltételesen megújuló (megújítható) erõforrás, amely alapvetõ szerepet játszik a növénytermesztésben. A többi erõforrás transzformátora, a primér biomassza primer tápanyagforrása a természet szûrõ és detoxikáló rendszere, a biodiverzitás rezervoárja és nem utolsósorban a mezõgazdasági produkció színhelye.
Az idei évben immár hetedik alkalommal rendezte meg a BASF Hungária Kft. Agrodivíziója a Szántóföld Napja elnevezésû rendezvénysorozatát. Az ország három különbözõ pontján – sorrendben Szarvason, Hajdúböszörményben és Szekszárdon – várta a szántóföldi kultúrák termelõit, tanácsadóit a cég parcellabejárásokkal egybekötött szakmai bemutatóra.
Hagyományainkhoz híven idén is megtartjuk az országos jellegû bemutatónkat Szegeden a Gabonakutató Nonprofit Kft. Búza Igazgatóságának nemesítési kertjében.
A mostani idõszak a termelõk számára a tervezés ideje. Az év elején bizonyára már sokan azon gondolkodnak, hogy milyen kukoricahibridekre fogják alapozni gazdálkodásukat. A hibridek kiválasztásában talán legfontosabb a saját tapasztalat mellett számos kísérlet eredménye is támpontot adhat.
A hazai mûtrágyapiac meghatározó szereplõjeként a Bige Holding csoporthoz tartozó társaságok (Nitrogénmûvek Zrt., Bige Holding Kft., Bige Holding Genezis Kft., Nádudvari Agrokémiai Kft. és a Péti Nitrokomplex Kft.) elsõdleges feladatuknak a magyar mezõgazdaság teljes körû mûtrágyaellátását tekintik.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) közlése szerint egy évtizeden belül, 2018-ig a világ organikus üzemanyag (bioetanol, biodízel) gyártása és felhasználása várhatóan megduplázódik: a 2008. évi 80 milliárd literrõl 156 milliárd literre nõ. Mindez javítja azon országok mezõgazdasági termelõinek piacra jutási esélyeit, ahol a legnagyobb mértékû gyártásfejlesztések valósulnak meg. Hazánk számára az ipari célú felhasználás növelése igen fontos lenne, hiszen a szántóföldi növénytermesztés bázisát a bizonytalanul – gyakran nyomott áron – értékesíthetõ gabona- és olajos növények képezik. Emellett uniós rendeletek is kötelezõvé teszik a bio üzemanyagok fokozott mértékû felhasználását.
Az RAGT Vetõmag Kft. 2009. december 2-án tartotta a 2009-es „Alexxandra Termelõi Bajnokság” sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetését Budapesten, a Ramada Hotelben.
Az egységes mezõgazdasági támogatási rendszer, az SPS bevezetését szorgalmazta a múlt hónap közepén tartott egyeztetõ megbeszélésén 15 szakmai és érdekképviseleti szervezet.
„A föld életet ad, Ön a fejlõdést biztosítja.”
Akár termelõk, akár termékfejlesztõk vagy fajtaminõsítõ szakemberek vagyunk, az új kukoricahibrideket szakmai adatok, eredmények alapján választjuk ki a termelésre. A fajtakísérletekkel szemben ezért a legnagyobb elvárás a szakszerûség, a függetlenség és a hitelesség.
Az IKR Zrt-vel kapcsolatban álló gazdálkodók számára immár hagyományos módon az idén is úgynevezett vevõtalálkozókat szervezett a társaság az ország minden részében azért, hogy a gazdálkodókat tájékoztassák a legfontosabb 2009-es gazdasági tendenciákról. A szakemberek szerint az idén nehéz gazdasági körülményekre lehet számítani. Ezt szerintük csak a korszerû technológiai eljárások alkalmazásával és a hatékony, a piaci viszonyokhoz alkalmazkodó gazdálkodással lehet ellensúlyozni. Az IKR roadshow-ja egy hónapig járta az országot.
A Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. ezúton közli a magyar kukoricatermelõkkel, a kukoricatermesztés minden szereplõjével, hogy a Magyar Kukorica Klub Top 20 2008. évi kísérleti eredményeit nem fogadja el.
Már régóta foglalkoztatja a termelõket és a mezõgazdasági kutatóintézeteket a kultúrnövény populációk ellenállóbbá tétele. Most a megoldás elérhetõnek látszik, olyannyira, hogy a távol kelet után már európai országokban is kipróbálták − sikerrel. A hazai mezõgazdaságban eddig ismeretlen eljárás még hidegebb, kevésbé napos, vagy szárazabb területeken, de szikes, sós talajon is megoldást jelenthet a növénytermesztõknek.
A Pioneer márka stabilitásának titka A 2007-es rendkívüli aszály után idén minden tekintetben jobb évet fog zárni a magyar mezõgazdaság. Repcébõl, napraforgóból kiváló terméseket takarítottak be a gazdák, és kukoricából is átlagot meghaladó eredmények várhatóak. Igaz, a kukoricák július végi állapota rekordot ígért, azonban az augusztusi száraz, meleg periódus valószínûleg csökkentett a termésen. A végsõ eredmény kialakulásában nagy szerepe lesz annak, hogy az egyes hibridek hogyan reagáltak a szemkitelítõdéskor jött melegre.
Csikai Miklós vidéken él és a vidékért is dolgozik
A dinnyetermesztõk néhány hete azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy szószólójuk Karsai József dél-békési MSZP-s országgyûlési képviselõ vezetésével több alkalommal is dinnyét öntöttek az Auchan áruházlánc egyik budapesti hipermarketjének parkolójába.
A Szarvasmarhatenyésztõk Országos Választmánya szervezésében 2008. július 2-án egyeztetõ megbeszélésre került sor a tejtermelõk, a tejfeldolgozók és a tej termelõi csoportok vezetõi között az ágazat aktuális problémáiról – többek között a tej felvásárlási árak drasztikus csökkenésérõl – a kialakult helyzet megoldása, javítása érdekében teendõ lépésekrõl.
Napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii), napraforgó hamuszürke szárkorhadása és hervadása (Macrophomina phaseolina)
Az elmúlt években a világpiaci trendeket figyelemmel kísérve jelentõs átrendezõdésnek lehetünk tanúi.
2006. szeptember 1-tõl kezdte meg mûködését az újonnan megalakult RAGT Vetõmag Kft. A magyar gazdák számára ma már nem ismeretlenek a kissé nehézkesen kimondható „erazsété” (RAGT) vetõmagok. A KWS RAGT Hybrid Kft.-vel közös tevékenységben már több éve jelen van a magyar vetõmagpiacon.
Az RAGT Vetõmag Kft. megkezdi tevékenységét Magyarországon A francia RAGT anyacég profi vetõmag nemesítõ, termelõ és értékesítõ vállalkozás, amelynek tevékenysége egész Európára kiterjed. Az 1919 óta mûködõ Dél-franciaországi cég nevét a szövetkezett négy megye (Rouergue-Auvergne-Gévaudan-Tarnais) kezdõbetûibõl alkotott mozaikszóval mára márkanévvé tette. Bár jelenleg a vállalat magánkézben van, mégis az emberek a magukénak tekintik régiós mezõgazdaságukban, – tudtuk meg Olivier Crabos-tól, az RAGT Vetõmag Kft. ügyvezetõ igazgatójától.
A Raiffeisen Agrárház alapvetõ célkitûzése, hogy partnereit segítse a piacra jutásban, ami azt jelenti, hogy termelõi a céljaikat maradéktalanul megvalósíthassák, és minõségi termékeiket gazdaságosan állíthassák elõ. Felhasználja és kihasználja az anyavállalatok nemzetközi tapasztalatát, de figyelembe veszi a hazai sajátosságokat és termelési tapasztalatokat. Felkészült szakembergárdája a termeléshez szaktanácsadást nyújt, piaci információval látja el partnereit és táblára adaptált technológiával segíti a termelést. Integrátorként fõ feladata a termelés finanszírozása, költségcsökkentõ és környezetkímélõ termelései technológia alkalmazásával. A Raiffeisen minden esetben a termelés céljainak és partnerei érdekeinek megfelelõ megoldást tud ajánlani.
A PANNON ÁLLATTENYÉSZTÉSI NAPOK 2005. rendezvénysorozat keretében 2005. szeptember 29-én szakmai konferencia zajlik a Kaposvári Egyetemen. Az egyik kiemelt téma: a mezõgazdasági termékek közvetlen értékesítése, mint a gazdálkodás eredményességét javító lehetõség. A téma iránt érdeklõdõk számára áttekintést adunk az ezzel kapcsolatos legfontosabb fogalmakról és a nemzetközi tendenciákról. A hazai lehetõségek és dilemmák megvitatására a konferencián kerül sor.
Ez év június 16-án került megrendezésre az AGROSPIC Kft., a FVM Mezõgazdasági Gépesítési intézet és a Kverneland Group Hungária Kft. szervezésében a Sárosdon megtartott zöldtakarmány-gépbemutató.
Már évekkel ezelõtt sejthetõ, egy-két évvel ezelõtt pedig már biztosan tudható volt, hogy Magyarország európai uniós csatlakozását követõ – remélhetõleg csak átmeneti – idõszak nem fog bekerülni a magyar sertéstartás és -tenyésztés aranykönyvébe.
Az elmúlt év 16 millió tonnát meghaladó gabonatermése, az ezzel együtt járó értékesítési gondok ismét felszínre hozták azokat a korábbi, fõleg közvéleményben megjelenõ kérdéseket, hogy kell-e Magyarországon ilyen területi részesedéssel és mennyiségben gabonát, döntõen búzát és kukoricát termelni.
Így összegezhetõ a minisztercsere indoka. Gráf József nemzeti agrárpolitikát és a magyar érdekek kemény képviseletét ígérte
A KSH adatai szerint – az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva – 2005. január hónapban a mezõgazdasági termékek termelõi ára 13,3%-kal volt alacsonyabb.
A genetikailag módosított fajtának azt az új nemesítési eredményt nevezzük, ahol egy kívánt új tulajdonságot egy más fajból, annak örökletes tulajdonságot hordozó génjének átültetésével viszik be az új fajtába.
A kukorica stabilan 1 millió ha felet- ti vetésterületével, valamint jövedelemtermelõ képességével az egyik legfontosabb szántóföldi kultúránk. A Monsanto, mint a világ egyik legnagyobb növénynemesítõ és biotechnológiai cége, rendkívüli figyelmet fordít a hazai piacra.
A DEKALB kukoricafajták nagyüzemi kísérleti hálózata az egyik legszélesebb adatbázison alapul, melynek célkitûzése a fajták teljesítményének korrekt bemutatása és a térségre szabott egyéni hibridajánlat.
A mezõgazdasági termelést figyelembe véve talán sosem volt olyan fontos ez az elcsépelt frázisnak hangzó kijelentés, mint napjainkban. Az amúgy is felgyorsult világunk már korábban is azonnali reagálást kívánt a gazdálkodóktól, de az uniós csatlakozási folyamatok még inkább megkövetelik az árutermelõktõl a tudatos, elõre megtervezett gazdasági döntéseket.
Az elmúlt évtizedet követõen a két növényt az alacsony területi hatékonyság, illetve a termésátlagok évek közötti jelentõs ingadozás jellemezte. A jelenlegi átlaghozamaink az EU országokétól lényegesen elmaradnak, mûtrágya felhasználunk pedig ezen országokénak alig éri el az 50%-át. Jellemzõ még a többi erõforrás kényszertakarékossága (minõségi vetõmag, növényvédõszerek stb...).
A 2003. április végén tartotta a Fliegl Abda Kft jubileumi rendezvényét, mely méltán került a mezõgazdasági termelõk figyelmének középpontjába.
A mezõgazdasági termelõk 2004. évben 293 milliárd Ft össz. értékû agrár- és vidékfejlesztési támogatást vehetnek igénybe, 58 milliárd Ft-tal többet, mint egy évvel korábban. A támogatások EU-forrásból, az EU-forráshoz társítható nemzeti kiegészítésbõl és hazai költségvetési forrásokból igényelhetõk.
A szekszárdi székhelyû Váz-Bau Építõipari Kft. Immár 8 éve az agrárágazat építõipari beruházásainak megvalósításával foglalkozik. Elkészítjük a különbözõ létesítmények (magtárak, tárolók, istállók stb.) építési engedélyezési tervdokumentációját és elvégezzük a komplett kivitelezést.