Lehullt a lepel a magyar horgászegyesületekről: így működnek itthon
A horgászegyesületek nemcsak a tagjaik, de a helyi közösségek számára is kiemelt fontossággal bírnak.
A horgászegyesületek nemcsak a tagjaik, de a helyi közösségek számára is kiemelt fontossággal bírnak.
A horgászturizmus gazdasági szempontból komoly lehetőségeket jelent, például a balatoni horgászidény kitolásával a vendéglátásban komoly bevételek keletkezhetnek.
A mintegy 4 hektáros tóban az üzemeltető szerint akár még 15 tonnányi hal is lehet.
A téli szezonban a Pátkai-víztározóból töltik fel a Velencei-tavat, ez azonban nem mindenkinek kedvez.
A vegyszereknek ellenálló, rákszerű paraziták okoznak borzalmas pusztítást az izlandi halállományokban.
Az ÖK kutatói igazolták, hogy sikeresen ívott a magyar bucó a mohácsi Duna-szakaszon idén tavasszal.
Nem tervezik 2024-re az állami horgászjegyek árának emelését Magyarországon a létszám stabilitása miatt.
Pusztulnak a halak a Duna-Tisza-csatornában, több 100 méteren keresztül elburjánzott a növényzet.
A csukák, balinok és menyhalak után most három helyen is kősüllőket telepítettek a tóba.
A tavalyi évben tapasztalt nehézségeket a magyar horgásztársadalom is megszenvedte.
A Magyar Országos Horgász Szövetség a pontytelepítések csökkentésével tenné színesebbé a hazai halállományt.
Gyérítik és riasztják a kormoránokat a Tisza mentén, mert az enyhe tél miatt megnőtt a számuk.
A januári esők feltöltötték a tavalyi év során kiszáradt tógazdaságokat, új reményt adva a halágazat szereplőinek.
Már a Magyarországon található őshonos halakat veszélyeztetik az inváziós fajok a vizekben.
Szarvas Zoltán tudja, hogyan kell méltón zárni az óévet: dolgozni indult, közel 240 centis harcsát fogott.
Magyarországon nem őshonos fajok telepítését akadályozta meg a Nébih halőri szolgálata.
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a magyaroknak, ha karácsonykor halat akarnak enni.
Már csak így lehet elvinni a kifogott halakat a magyarországi természetes vizekből.
Egyre kétségbeejtőbb helyzetben van a magyar halágazat, sok termelő válthat más, jövedelmezőbb tevékenységre.
Nagy István bejelentette: jönnek a fejlesztések.
Az El Niño nagy mértékben befolyásolja bolygónk klímáját, kutatók szerint visszafordíthatatlan következményeket okozhat.
Megdőlhet az abszolút hőmérsékleti rekord Magyarországon, bár kérdéses, hogy jó-e ez nekünk.
Rendeletben tiltaná be a kormány az energiaitalok árusítását a 18 év alattiak számára.
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június utolsó hetében Magyarországon.