Súlyos kijelentést tettek a németek: nehéz elhinni, hogy ezt meg tudják lépni
Németország 2030-ra 30%-ra növelné a biozöldségek és -gyümölcsök arányát, pedig még a korábbi célt sem sikerült elérniük.
Németország 2030-ra 30%-ra növelné a biozöldségek és -gyümölcsök arányát, pedig még a korábbi célt sem sikerült elérniük.
Elképesztő sördrágulás történt Magyarországon 2023 első hónapjában a tavalyi év utolsó hónapjához képest.
A Lidl Magyarország 2023. március 06-tól újabb 100 termék fogyasztói árát csökkenti.
Könnyítés érkezik a belföldre előállító élelmiszeripari vállalkozások a NETA-változásban.
Januárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 4,8, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,5%-kal csökkent az értékesítés.
A gazdáknak áprilisban már az új támogatási szabályok szerint kell benyújtaniuk az egységes kérelmeket.
Az élelmiszerárstop kivezetése után jelentős mértékű drágulás várható az érintett termékeknél.
Dán kormányzati tanácsadó szerint kevesebb sertéssültet és több lencsét kell enni a klímacélok eléréséhez.
Jelentősen nőtt Magyarországon az ökológiai művelésbe vont, ellenőrzött terület nagysága és az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságok száma.
A beporzásban kulcsfontosságú szerepet töltenek be a háziméhek, ám a vadméhek segítsége is elengedhetetlen a természeti folyamat teljességéhez.
Az élelmiszerárstop kivezetése után sem lélegezhetnek fel a magyarok, további jelentős áremelkedések várhatóak.
A recessziót várhatóan el tudjuk kerülni idén, és még gyorsabban folytatódhat az agrárium gyarapodása.
2023. március 1-jétől az ALDI terméktől függően 20-23%-kal alacsonyabb áron kínálja magyar beszerzésű trappista sajtjait.
A csúcsra ért az élelmiszerinfláció, vagyis néhány hónapon belül csökkeni fog egyes élelmiszerek ára.
Az árstopos élelmiszerek közül főleg olajból, cukorból és UHT-tejből spájzoltak be a magyarok.
Az elmúlt néhány évben a nemzetközi és a hazai piacon egyaránt egyre nagyobb mennyiségben és választékban jelentek meg különböző növényi alapú élelmiszerek és készételek.
Úgy tűnik, hogy egyre jobban odafigyelnek a magyarok arra, hogy egészségesebb, fenntarthatóbb termékeket vegyenek le a polcokról.
Jól látható a több évtizedes csúcsra gyorsuló infláció, ezen belül a több mint 40 százalékos élelmiszer-drágulás a kártyás költéseken is – derül ki a...
A szervezet középtávon a pénzügyieken túl további szolgáltatásokat is hozna a magyar központba.
Megjelent az a rendelettervezet, ami alapján az Agrárminisztérium szabályozná a rovarokat vagy azok lárváit tartalmazó élelmiszerekre vonatkozó előírásokat.
Az indiai lótusz gyönyörű növény, de a szakértők szerint károkat okozhat a hazai élővilágban.
Közel egy tonnányi őshonos halat őriznek a halőrök a Tisza árterében, amelyet idővel vissza fognak engedni a folyó vizébe.
Elárulta a szakértő, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a fejlődést az állattartásban is.
A csökkenő kínálat miatt júliusban folyamatosan drágult a káposzta Lengyelországban.
Nagy segítséget kaptak a magyar gazdák a kertészeti termelés korszerűsítését célzó pályázathoz.