Pánik az uniós sertéspiacon: súlyos gondok jöhetnek
Súlyos csapást mérhet az európai unió sertéságazatára és húsimportjára a kínai dömpingellenes vizsgálat.
Súlyos csapást mérhet az európai unió sertéságazatára és húsimportjára a kínai dömpingellenes vizsgálat.
Tovább esett tavaly a hazai termőföld-piac, de már látszanak a konszolidáció jelei.
A következő napokban fokozottan figyelni kell a melegben végzett munka veszélyeire.
Az Európai Unió által előírtak szerint Magyarországon is kötelező módon alkalmazni kell a SENTINEL műholdcsalád képeit az agrártámogatások ellenőrzéséhez.
Az előrejelzések szerint egész héten 30 Celsius-fok fölötti hőmérséklet várható Magyarországon.
Az új MAHOP Plusz program a következő években összesen 53,9 millió eurónyi, azaz kb. 20 milliárd forintnyi forrást biztosít a halágazat számára 2027-ig.
A csak lassan piacra kerülő tételek miatt szökött magasra a póréhagyma ára a holland nagybani piacokon.
Napos időben lesz részünk, legfeljebb kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen
Bár kicsi ország Szlovénia, a borokhoz nagyon értenek, az ágazat kiemelt jelentőségű a mezőgazdaságon belül.
Figyelmeztetést adtak ki a forróság miatt, szerdától pedig másodfokú hőségfigyelmeztetés lép életbe a déli országrészben.
Az Európai Unió elfogadta a természet helyreállításáról szóló jogszabályt, itt vannak a részletek.
Ahogy átalakul a klímánk, úgy a szúnyogok aktív szezonja is átalakul, ami még komoly gondokat okozhat a jövőben.
A tavalyi évben már egy erőteljes területnövekedés volt tapasztalható, és mivel az előző év kifejezetten sikeres volt, az idén további bővülés várható.
Komoly változások jöhetnek a jövőben a füstaromákat tartalmazó élelmiszerek esetében.
Jelenleg két és félszer annyi mézet exportálunk, mint amennyit Magyarországon elfogyasztunk.
Vegán aktivisták tiltakoztak vasárnap a Hősök terén, szerintük a tejtermelés kegyetlenséggel jár.
Az Egyesült Királyságban végzett felmérés során arra keresték a választ, hogy mennyire befolyásolja a média a közvéleményt a lovassportok támogatásában.
Az osztrák szakminiszter kijelentette: megszavazza a természet helyreállítását, ezzel meglehet a többség a jogszabály mögött.
Hivatalosan is bejelentették, hogy dömpingellenes vizsgálat indul az európai sertéshús ellen.
Berobban a hőség az országba, ilyenkor kiemelt figyelmet kell szentelni az állataink védelmére is.
Újabb helyen ütötte fel a fejét a magas patogenitású madárinfluenza Ausztráliában.
Brutális hőségre kell készülnünk idén is, ami a párizsi olimpiára is hatással lehet.
Bár a külföldről származó rendszerint marokkói vagy görögországi dinnyével márciustól már találkozhattunk az üzletek polcain, sokan várják a hazai dinnyéket.
A nyúlhős régen nagy népszerűségnek örvendett itthon, ma már viszont alig keresik a magyar vásárlók.
A MÁK a támogatásokhoz kapcsolódó egyes előírások ellenőrzéséhez a Területi Monitoring Rendszert alkalmazza.
Az időjárásnak jelentős hatása van a mezőgazdaságra, amint ezt már hazánkban is megtapasztalhattuk.
Sorra dőlnek a melegrekordok Magyarországon, miközben egyre többeket foglalkoztatnak a klímaváltozás várható következményei.
2024-ben lesz tizedik éve, hogy a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat.
Kánikula idején még a szokásosnál is fontosabb odafigyelni az élelmiszerbiztonságra.
A 2007-es abszolút melegrekord megdöntése még várat magára, amihez 41,9 fok fölé kell majd mennünk.